Szolgáltatást bővít az Eston
Az ESTON International az ügyfelei felől érkező igényre reagálva döntött úgy, hogy a (banki) műszaki ellenőrzéssel bővíti professzionális tanácsadói szolgáltatásainak körét.
Az Eston International banki projektkövetés – műszaki ellenőrzés szolgáltatást indított, melynek keretében az építési folyamat során, a hitelszerződések által megkívánt rendszerességgel vállal helyszíni ellenőrzést, műszaki és pénzügyi jelentések készítését az ország egész területén, értékhatár nélkül.
A műszaki ellenőri tevékenység az első hitelfolyósítást megelőzően, nyitó jelentés készítésével indul, felügyelve és biztosítva a folyósításhoz szükséges feltételek teljesülését, a megkötött szerződés megfelelőségét. A projekt következő fázisaiban havi jelentések készülnek, melynek során a helyszíni szemle, valamint a megkapott dokumentáció (javarészt számlák) alapján a további hitellehívások ellenőrzésre/jóváhagyásra kerülnek.
Az építkezés végső fázisát követően zárójelentés készül, igazolva, hogy a projekt az előzetes ütemterv, költségvetés, műszaki specifikáció szerint valósult meg.
Martonosi Éva, az Eston új műszaki ellenőri, egyúttal értékelési szakterületének felelős vezetője így nyilatkozott: “Örömömre szolgál, hogy lehetőségünk nyílik eleget tenni a fellépő piaci igényeknek, s a már megszokottakon kívül egy új szolgáltatást is kínálhatunk ezentúl. A műszaki ellenőr már a 0. fázistól kezdve aktívan részt vesz a kivitelezési folyamatban, s legjobb tudását adja a befektetés, fejlesztés sikerességéhez, amely mindkét (kivitelező, ill. hitelező) fél számára garancia.”

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon

Már csak egyetlen nyitott kérdés maradt az Otthon Start első hulláma után

Jó lesz figyelni: most robban a lakásbiztosítási kampány
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Személyi kölcsön előtt állsz? Így derül ki, mennyi hitelt vállalhatsz biztonsággal
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





