Idén a Nokia lett a legzöldebb
A Greenpeace az idén is közzétette az elektronikai gyártók környezetvédelmi erőfeszítéseit értékelő jelentését, amely szerint leginkább a Nokia felel meg a zöld követelményeknek, míg a legrosszabb értékelést a Nintendo kapta.
Az Útmutató a zöldebb elektronikához című felmérés részeként a környezetvédelmi szervezet tizennyolc jelentős elektronikai gyártót vizsgál meg.
A Greenpeace főként a PVC- és a BRF-vegyületek – ezeket többek között a mobiltelefonok gyártásakor használják fel – kezelését figyeli az érintetteknél, mivel ezek lassan bomlanak le a természetben és felhalmozódnak az emberi szervezetben. A kiselejtezett elektronikai termékeket sokszor Kínában vagy Indiában semmisítik meg, ahol az égetéskor mérgező dioxinok szabadulnak fel.
A felmérés szerint a legzöldebb vállalat a Nokia, a második helyet a Sony Ericsson foglalja el, harmadik a Philips. Az utolsó helyen a Nintendó végzett – jelenti az AFP. Iza Kruszewska kutató elmondta: a tavaly még a harmadik helyet kiérdemlő Toshiba az idén a tizennegyedik pozícióba csúszott vissza, mivel a cég nem teljesítette az ígéretét, és nem érte el, hogy minden terméke PVC- és BRF-mentes legyen április elsejére.
A Greenpeace negatív példaként emelte ki a Samsungot, a társaság ugyanis nemhogy nem teljesítette a vállalásait, de nem is adott meg új határidőt a vegyi anyagok eltávolítására. Dicséretet kapott viszont a HP és az Acer, mivel egyik gyártó sem használja fel új termékeiben a két anyagot.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





