A Wall Street Journal érti, miért küldte el Orbán az IMF-et
A The Wall Street Journal úgy látja, Magyarország kötvény aukciós programja megvilágítja, miért szakította meg a kormány a tárgyalásokat az IMF-fel.
Az amerikai üzleti lap megfogalmazása szerint a tény, hogy az Orbán-kabinet megszakította a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal, sokkolta a piacot, de mostanra voltaképpen érthetővé vált, miért döntött így az Orbán-kormány. Az elmúlt hetek sikeres államkötvény aukciói során jelentős kereslet mutatkozott az egy évnél hosszabb lejáratú állampapírokra, ami pedig az ország finanszírozhatóságát segíti elő.
2010 első hat hónapjában 340 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket Magyarország, ez kétszerese annak az összegnek, amelyet az előző kormány az egész idei évre tervezett. Augusztusban és októberben nagy mennyiségű kötvény futamideje jár le, ezek kifizetését leszámítva azt éves kibocsátás 298 milliárd forint. A teljes kormányzati költés idén 900 milliárd forintot tesz ki, ebből 400 milliárd devizatartalékok formájában áll rendelkezésre, 429 milliárd forintot pedig kötvénykibocsátással gyűjtenek össze, a fennmaradó összeg az Államkincstár meglévő tartalékaiból származik majd.
2009 harmadik negyedévére Magyarország a 20 milliárd eurós IMF készenléti hitelből 14,2 milliárdot hívott le, azóta nem vette igénybe Budapest a keretet. Ebből egyébként 12,8 milliárd eurót kért le a kormány, a fennmaradó részt a jegybank hívta le, és jelenleg is jelentős, 3,2 milliárd euróra rúgó devizatartalék található az MNB-nél. A januári, 2 milliárdos államkötvény-kibocsátással a kormány előre fedezte a júliusi, és szeptemberi lejárató állampapírok kifizetését. A WSJ szerint ez a finanszírozási módszer stabilnak tűnik, a kérdés az, hogyan változik a helyzet jövőre, amikor a bizonytalan költségvetési hiánycél mellett 7,8 milliárd eurónyi tartozás jár le, ebből 2 milliárd az EU részéről, 2 milliárd devizaalapon, és újabb 2 milliárd forintban denominálva – derül ki az ÁKK adataiból.

Új építésű lakások, amik most viszik a piacot: 4 projekt, ami teljesen új szintre emeli a városi lakhatást
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Most dől el minden: perceken belül lecsúszhatsz milliókról, ha nem lépsz időben

Sokk a lakhatási piacon: ezek a projektek próbálják „feltámasztani” a szociális bérlakásokat Magyarországon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





