Metro megálló lesz a repülőtérnél
Húszezer embernek ad majd állást az egykori bécsi katonai repülőtéren és körzetébe tervezett új városrész. K+F cégeket is akarnak odatelepíteni és lesz két metromegálló is.
A hetvenes évekig katonai repülőtérként szolgált a bécsi 22. kerület egy része, ahol a közelmúltban megkezdődött az új negyed kialakítása. Húsz év alatt irodaházakat, lakó övezeteket, szórakoztató és szabadidős létesítményeket húznak fel. Külön oktatási célú tömböket is létre hoznak, lesznek kulturális és sportközpontok és kihasználják az ottani nagyobb tavat is.
Egyelőre nem világos, hogy a részekre szabdalt projekt későbbi szakaszainak finanszírozását hogyan tudják megoldani. A bankok ugyanis Európában nem rajonganak a nagyobb beruházásokért. Ausztriában azonban van még egy-két másik megaprojekt, amikhez éppen a közelmúltban sikerült hitelt szerezni. Ilyen például az Osztrák Államvasutak (ÖBB) által indított Bahnhof City beruházás és az ugyancsak a vasútcég által már másfél éve vitt Westbahnhof-felújítás és bővítés.
Az Aspern névre keresztelt új bécsi projektet a főváros vállalkozásfejlesztési cége, a VBA és az állami ingatlanok kezelését és fejlesztését végző BIG cég által életre hívott projektcég végzi. Ennek vezető képviselője, Josef Lueger nyilatkozott a minap az Ingatlanmenedzsernek. Mint mondta: tavaly ősz óta felgyorsultak a munkálatok, első menetben az infrastrukturális alapokat és kapcsolatokat építik ki. Utakat, vasúti megállót építenek, a schwechati repülőtér csak 15 perc autóútra van, így ez is segíti majd az ott dolgozókat.
Húszezer lakos és húszezer állás lesz a hatalmas, mintegy 240 hektáros megakörzetben. Összesen 8500 lakást építenek, az első néhány száz otthont 2013-ban akarják átadni. Ugyanebben az évben szeretnék megnyitni az U2-es metró két vadonatúj állomását a terület két végpontján.


Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede

Nem az számít, mennyit ad a bank – hanem az, hogy mennyi marad a zsebedben a hitel után

MBH Index: Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





