Bezzeg Németországban! Rekord támogatás energiatakarékos épületekre
Minden korábbinál nagyobb összeggel támogatja idén úgynevezett ökoházak építését a német állami fejlesztési bank (KfW). Németországban az ilyen jellegű támogatásokat jó befektetésnek tekintik, hiszen csökkentik az energiafelhasználást, ráadásul az energiatakarékos megoldások támogatása az erre szakosodott helyi iparágaknak is megrendeléseket jelent.
November végéig 8 milliárd euróval (közel 220 milliárd forint) támogatott a társaság lakásépítési és korszerűsítési projekteket, amelyek révén összesen 550 ezerrel növekedett az energiatakarékos, környezetbarát lakóingatlanok száma, és évente 1,3 milliárd tonnával kevesebb üvegházhatású gáz kerül a légkörbe. A KfW hét végi közleménye szerint 2001 óta 30 milliárd eurót fordítottak erre a célra, elsősorban a piacinál jóval alacsonyabb kamatozású hitelek révén. A támogatások mértékét annak alapján határozzák meg, hogy az ingatlan használata során mennyivel kevesebb energia fogy ahhoz képest, ha hagyományos technológiával építenék az adott lakást.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Luxusélet a Budai Vár szomszédságában – prémium, panorámás otthon az Attila úton

Elfogyott a lakás Magyarországon – most jön a nagy állami beavatkozás

„Fázva élnek saját otthonaikban” – sokkoló tény derült ki az európai lakáshelyzetről

Közvetlenül a Balaton hullámai mellett – mediterrán luxusvilla új tulajdonosát keresi
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A 4iG megvásárolta a magyar kézifegyver-fejlesztés meghatározó vállalatának többségi tulajdonrészét
A vállalat 2017 óta fejleszti saját tervezésű kézifegyver-családját.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





