Budapest a sor végén
Szinte hihetetlen, de tény, hogy míg Bécsben több mint kétszer, addig Prágában másfélszer annyiba kerül ugyanaz a hotelszoba 2011-ben, mint Budapesten. A verseny régóta tart a régiós hotelpiacon, mind az árak, mind kihasználtság, de leginkább a vendégek és a vendéglátóhelyeken eltöltött éjszakák számának tekintetében.
A verseny jellemzően a fővárosok között zajlik, melyben Budapest továbbra is erős lemaradásban van Bécshez, és Prágához képest. De nem ez az egyetlen mutató, amiben egyelőre nem tudjuk felvenni a versenyt.
A nemzetközi tanácsadó cégek tapasztalatai szerint az európai régióban már látszik némi növekedés a hotelpiacon. Az úgynevezett EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régión belül azonban a nyugat-európai térség az, melyben a piaci hatások a pozitív irányba hatnak, míg a kelet-európai térségben a gazdasági fellendülés lassú beindulása, a közel-keleti, illetve az észak-afrikai térségekben pedig elsősorban a közelmúlt társadalmi és politikai problémái miatt mérnek átmeneti stagnálást illetve visszaesést. Magyarországnak, a statisztikai szempontból is mélypontnak számító 2009-es évhez képest, javult a megítélése és a kilátásai, ám továbbra is lassan és nehezen növekvő hotelpiaccal kell számolnia mind a befektetések, mind a várható forgalom bővülése tekintetében.
Tovább a Portfolio.hu cikkére.

Drágám, az újépítésű lakások összementek!
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni

Sokan itt követik el a legnagyobb hibát hitelfelvételnél: nem azt nézik, amire valójában figyelni kellene

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





