Ütött az óra, indulhatnak a kilakoltatások
Megbecsülni sem tudják a piaci szereplők mekkora változásokat hozhat a hazai lakáspiac számára az árverezések beindulása. Jelenleg ugyanis az egyik legaktuálisabb téma a lakáspiacon a moratórium feloldásának várható, és a talán már érzékelhető hatásai. Az első nagy értékű lakásokat hivatalosan július 1-jétől, azaz mától árverezhetik el, abból a hozzávetőleg 160 darabból melyek október 1-jéig első körben kerülhetnek ki a moratórium védelme alól.
A múlt héten megjelent hírek szerint az Országgyűlés által elfogadott törvény értelmében, az előzetes információk ellenére, a 30 millió forintot meghaladó forgalmi értékű ingatlanokra is vonatkozik a 2%-os értékesítési kvóta. A módosító javaslat indoklása szerint: “A javaslat módosítása lehetővé teszi, hogy a 30 millió forintot meghaladó forgalmi értékű ingatlanok is fedezeti ingatlannak minősüljenek, továbbá abban az esetben, ha a hitelösszeg a hitelfolyósításkor meghaladta a 20 millió Ft-ot, a lakóingatlan lakáshitel-szerződésben meghatározott forgalmi értéke pedig a 30 millió Ft-ot, akkor 2011. október 1-jéig ezeknek a lakóingatlanoknak legfeljebb a 2%-át lehessen értékesíteni.”
Mivel a 30 milliós küszöböt meghaladó ingatlanok aránya mintegy 8% a teljes, hozzávetőleg 100 ezerre tehető problémás állományon belül, azaz megközelítőleg 8000 darab, így annak a 2%-a mintegy 160 nagy értékű lakás lehet az, ami országos szinten kalapács alá kerülhet októberig. Ez a szám azonban szinte észrevehetetlen a teljes kínálaton és a lakáspiaci forgalmon belül is, így jelentős hatást nem gyakorolnak a piacra. Komoly ármozgást azonban a most haladékot kapott tulajdonosok piaci megjelenése generálhat, akik az árverezést elkerülendő, akár nyomott áron is értékesítenék az ingatlanjukat.
Tovább a Portfolio.hu cikkére.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





