Csúcsgasztronómiába menekülnek a hazai kastélyszállók a válság elől
Magyarországon jelenleg hatvan-hetven kastélyszálló működik, nagyrészt magyar magánszemélyek tulajdonában. A kereskedelmi szegmenst a hotelpiaci átlagnál jobban megviselte a válság. Van, aki a wellness részlegének fejlesztésével próbál kitűnni, van, amelyik a történelmi hagyományokra helyezi a hangsúlyt, máshol pedig a csúcsgasztronómia áll a fókuszban.
Bartha Sándor, a jelenleg 10 tagot számláló Magyar Kastélyszállók Szövetségének elnöke közlése szerint országos átlagban nézve ötven százaléknál alacsonyabb kihasználtsággal működnek ezek a hotelek, míg egyes nyugat-európai országokban ez az arány a 85 százalékot is elérheti. Véleménye szerint további versenyhátrányt jelent a szálláshelyek magas áfája – a kedvezményes 18 százalékos kulcs is az egyik legjelentősebb Európában. A belföldi keresletnek pedig az Üdülési Csekk folyamatban lévő kivonása és a Széchenyi Pihenő Kártya bevezetése közötti átmeneti állapot sem tesz jót. A kastélyturizmus élénkítése érdekében a szövetség egy többféle kedvezményre jogosító, úgynevezett KastélyKártyát vezetett be a közelmúltban, amelyet a tagszállodákban és szövetség weboldalán keresztül lehet megvásárolni.
A hőgyészi Gróf Apponyi Kastélyszálló tavaly nyáron zárt be az erősödő svájci frank hatására. A Héderváry Kastély időarányos árbevétele is némileg elmarad a tavalyitól. Angelus Barbara, a négy éve nyílt Hertelendy Kastély kommunikációs igazgatója Világgazdaság.hu-nak tett közlése szerint a válságot az üzleti vendégek, illetve céges rendezvények számának visszaesésében érezték meg főleg. A vendégeik 40 százaléka külföldi, a jövőben ennek az aránynak a további növekedésére számítanak, többek közt attól is, hogy két éve a Relais & Châteaux exkluzív nemzetközi hotellánc tagjai lettek.
A csúcsgasztronómiára épít a 2008-as alapítása óta a Chateau Visz – mondta lapnak Hidvéghy Melinda, a szálloda tulajdonosa. A Dining Guide értékelése szerint már 2010-ben megkapták az Év Étterme díjat, de szeretnék az éttermüket nemzetközi szinten is a gourmet éttermek közé pozícionálni. Úgy véli, hogy a kastélyszállók egyediségükkel, a legmagasabb szintű vendéglátással és a csúcsgasztronómiával tudnak vonzóvá válni úgy belföldön, mint külföldön is. Ennek megvalósítása és marketingkommunikációja azonban nagyon költséges. Szerinte nagy nemzetközi marketingláncolatokban részt venni egyelőre nem jövedelmező, mert azok a magyarországi létesítmények számára a kötelező tagdíjnál sajnos kevesebb bevételt generálnak. Az idei évükről elmondta, hogy a Chateau Visz forgalma az előző évhez képest 40 százalékkal nőtt. Hozzátette, ez az adat annyiban kicsit félrevezető lehet, lévén, hogy a 2011-es csupán a harmadik teljes üzleti évük. A kihasználtságuk éves átlagban még messze 40 százalék alatt van. Chateau Visz vendégeik 80 százaléka magyar, akiknek egyharmada visszajáró.