Ma avatják fel a második Ipoly-hidat
Ma, azaz február 24-én adják át az újjáépített hidat a magyar–szlovák határon Szécsény-Pösténypuszta és Pető között.
A 75,6 méter hosszú közúti híd, valamint kétoldali, összesen 2300 méter hosszú úthálózat az Új Széchenyi Terv részeként a Magyarország–Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007–2013 keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A kivitelezés teljes összege: 3 863 177 euró volt, amelyből az Európai Unió 3 071 751 eurót állt. A négynyílású, úgynevezett öszvér híd (acél főtartók viselik a terhet és erre kerül egy vasbeton pályalemez) teljes hídszélessége: 12,62 méter. Ebből kétszer 1,75 méter járda, míg kétszer négy méter kocsipálya – számolt be a közúti híd szerkezetéről az ingatlanhírek.hu-nak Loppert Dániel. A NIF kommunikációs vezetője hozzátette, az Ipoly-átkelő a Katalin híd nevet kapta, az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás alapítójának és egykori elnökének emlékére. Egyébként a folyami átkelő átadását tavaly októberben megelőzte a szlovákiai Rárós és a magyarországi Ráróspuszta közötti átkelő felavatása. Mindkét híd építését 2009-ben kezdték el. Jelenleg több hasonló projekt is folyamatban van, így például véglegesítésre vár az Ipolydamásd és Helemba, valamint a Vámosmikola és Ipolypásztó közti hidak megépítéséről szóló egyezmény szövege is. A trianoni békediktátumig még 47 híd kötötte össze a folyó két partját.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Töretlen Lendületben a Lakáspiac: 2022 Óta Nem Látott Forgalom Volt Szeptemberben

Ingyen tankolás, százezres jóváírások, elengedett díjak: így versenyeznek a bankok az Otthon Start ügyfelekért!

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Elkelt a világ egyik legnagyobb játékpiaci óriása, elképesztő összeget fizettek érte
Olyan játékok köthetőek a céghez, mint a The Sims vagy a FIFA.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
