Sok a gond a 4-es metró építése körül
Szerdán kerül a Fővárosi Közgyűlés elé a 4-es metró 2011. évi előrehaladási jelentése. A 10 megállós első szakasz műszaki készültsége 70 százalékos, a jelenleg érvényes 373,4 milliárdos költségvetésből 239,7 milliárdot fizettek ki a kivitelezőknek.
Az alagút, valamennyi állomás, illetve a járműtelep már szerkezetkész állapotban vannak. A belső beépítési, vágányépítési munkálatok, valamint a rendszer- és áramellátó berendezések beépítése még folyamatban van, akárcsak a felszín tereprendezése. A DBR Metró Projekt Igazgatósága a hvg.hu kérdésére elmondta: a belső beépítés szempontjából a budai oldali állomások készültsége helyszíntől függően 50 és 95 százalék közötti, a pesti oldalon a kivitelező ez év elejére 20-50 százalék közötti készültségi fokig jutott el. Az Alstom-szerződésben szereplő 60 metrókocsi (15 szerelvény, egyenként 4 kocsi) gyártása voltaképpen még meg sem kezdődött, ráadásul a 4-es metró alagútjában tesztelésekhez azon is túl kell majd jutni, hogy a Siemens – ami a biztosító berendezéseket építi a rendszerbe – jó ideje azért kötbérezi a DBR-t, mert nem tudott a szerződésében vállalt időre a munkához kezdeni. Ha ez megoldódik, akkor lehet a német biztosító berendezéseket és a francia járműveket egymásra hangolni, amely akár további másfél évig is eltarthatnak. A DBR fővárosi közgyűlés elő kerülő beszámolója ezt a próbaüzemet 2014 első negyedévében látja reálisan megvalósíthatónak. Csúszni nem érdemes, hiszen a projektet 2015 végéig pénzügyileg le kell zárni az uniós támogatás miatt. ha ez nem sikerül, akkor a magyar állam 200 milliárdig szóló kötelezettsége, az egész projektet a fővárosnak kellene kigazdálkodnia.

Revital Park – Egy zöld városnegyed születése Újbudán!
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Sikeres ingatlaneladás titkai – Így készíts ütős ingatlanhirdetést az Ingatlantájolón

Újjászületés a tragédia után – hidak, parkok és új élet a Torna-patak partján Ajkán!

Tízmilliós meglepetés az Otthon Startban: ennyibe kerül ma felépíteni egy új házat – kész horror, ami vár a családokra!

Sokkoló fordulat a Flórián téren: a déli híd állapota rémálom, hónapokkal csúszik a felújítás!
Dizájn

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
