Biztató jelek a turizmusban: Utazás 2012
Megnyílt tegnap a 35. Utazás kiállítás a Hungexpón, a turisztikai vásáron és kísérő rendezvényein 22 ország csaknem 500 kiállítója várja vasárnapig a szakmát és a nagyközönséget.
A szervezők 60 ezer látogatóra számítanak. „Az, hogy a válság ellenére sem volt kérdés a kiállítás megrendezése, azt mutatja, hogy a turisztikai szolgáltatók mellett az önkormányzatok és az állam is töretlenül bízik az iparág jövőjében” – mondta Bánki Erik , az Országgyűlés turisztikai bizottságának elnöke. Emlékeztetett: tavaly a szállodákban regisztrált külföldi vendégek száma több mint 9 százalékkal nőtt.
Bánki Erik szerint júniusban döntés születhet egy ötezer fő befogadására alkalmas kongresszusi központ megépítéséről. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége szerint sokat segítene a szakmának, ha a készülő turizmus- törvényben a jogosulatlan idegenvezetés szankcionálásának mértékét az EU-ban szokásos 4000 eurós összeghez igazítanák.

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb irodabérlési megoldás
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak? Milyen változást hoz az Otthon Start az ingatlanpiacon?

Hihetetlen árcsökkenés: szuper kedvezményes családi házakat mutatunk!

Az Otthon Start kevés, sok az elavult ingatlan – kedvezményes felújítási hitelt sürget az ÉVOSZ!
Dizájn

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
