Új villamosok avatták fel Szegeden az új 2-es vonalat
Az új PESA-villamossal avatták fel Szeged új 2-es vonalát. Szombattól már menetrend szerint közlekedik a járat.
Májusban a 9 tagú flotta utolsó szerelvénye is begördül majd Szegedre. Az új villamos pedig – a budapesti után – az országban közlekedő második alacsonypadlós jármű. Szombat üzemkezdettől a 2-es villamos menetrend szerint közlekedik a rókusi Európa liget és az Indóház tér között. A villamos a Rókusi körúton a Vértó, a Rókusi II. számú Általános Iskola, a Rókusi víztorony és a Szatymazi utca elnevezésű megállókban áll meg, a Vásárhelyi Pál utca megállónál rátér az 1-es villamosvonalra, és megy a nagyállomásig. Ugyancsak mától megszűnik a 2-es, 83-as és 83A-s busz. A 2-es újszegedi szakaszát 72 jelzéssel a Mars tér (Mikszáth Kálmán utca) és az Erdélyi tér között új buszjárat váltja fel. A 20-as busz meghosszabbított vonalon közlekedik az alsóvárosi Vadkerti térig. A 13A-s busz szombatonként meghosszabbított útvonalon jár: a Mars tértől a Vadkerti térig. A 8-as troli végállomása Makkosházra került, az 5-ösé a Körtöltés utcába, a 9-esé pedig a vértói végállomásra.
Újépítésű, mégis otthonos – hangulatos új lakásokat kerestünk
Iroda
Találd meg az új irodát néhány pillanat alatt, és töltsd hasznosan a munkaidődet!
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Budapest néhány év alatt a hibrid- és távmunkában dolgozók fellegvárává vált!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Raktár
Last-mile logisztika a jövő? A Faedra Group újabb 23 millió eurós beruházással erősít Budapesten!
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Újra csökkent az üresedési ráta! Van létjogosultsága a rengeteg fejlesztésnek az ipari-, logisztika ingatlanok piacán!
Otthon
Luxus, amiért mélyen a zsebbe kell nyúlni
Óriási Csok Változás! Októbertől Egyszerűbbé Válik a Támogatások Igénylése a Speciálisan Adózóknak és Őstermelőknek
Állami ingatlan kiárusítás: Panorámás üdülők és szállodák liciten!
Ingatlant eladni pofonegyszerű, ezeket a trükköket vesd be hozzá!
Dizájn
10 ötlet a lakás pénztárcabarát csinosítására: így dekorálj olcsón is ötletesen
Ezzel a módszerrel tiszta lesz a tűzhely sikálás nélkül: gyors megoldást mutatott az influenszer
8 pont a lakásban, amit sokan elfelejtenek takarítani, pedig igazi baktériumtelepek
Sokan lemondanak erről, pedig irtó jól néz ki: totális tévhit a lakberendezők szerint
Pénz
Donald Trump végzetes szankciókkal sújtaná a dollártól elszakadó országokat
Mindez magyarázhatja összezördülését Putyinnal is.
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Hatalmas újítást hoz a szeptember, jön a QR-kódos fizetés
Szeptember 1-től kezdve várhat elérhetővé.