Magyar tulajdonba került a horvát Vir-szigete
A legtöbb turista magyar volt a horvátországi Vir-szigeten tavaly, köszönhetően annak is, hogy az itt lévő ingatlanok 10 százaléka magyar tulajdonosok kezében van – mondta Vir polgármestere az MTI-nek, a budapesti Utazás kiállításon.
Kristijan Kapovic, a település és a 22 négyzetkilométeres sziget bemutatkozása alkalmából beszélt arról, hogy a szigeten lévő mintegy 10 ezer ingatlanból ezernek magyar tulajdonosa van. A legtöbb külföldi ingatlanbirtokos szlovén, nagyjából kétezer épület van a tulajdonukban, számban utánuk következnek a magyarok. A korábban engedély nélkül épült apartmanok 2006-os tömeges bontása után mára legalizálták az ingatlanokat, s a település tavaly nagyszabású turisztikai fejlesztésekről is határozott.
Zdenko Micic, Vir idegenforgalmi szervezetének vezetője azt mondta: tavaly rekordot döntve – az előző évhez képest 13 százalékos növekedéssel – 910 ezer vendégéjszakát regisztráltak a szigeten. Az oda látogató mintegy 10 ezer magyar turista együttesen 110 ezer éjszakát töltött a Zárához (Zadar) közeli területen. A turisztikai fejlesztések között említette, hogy a sziget 19. századi világítótornya az idei évtől ötcsillagos szálláshelyként működik, s a szigeten csaknem 400 magántulajdonú apartman kínál szállás lehetőséget. Tervezik egy négycsillagos hotel építését, valamint egy kemping és új kikötő kialakítását.
Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének vezetője hozzátette: Vir az egyetlen olyan horvátországi település, ahol a vendégforgalmi statisztikákban a magyarok állnak az első helyen, míg a teljes horvátországi turisztika szempontjából Magyarország a 9. legjelentősebb küldő ország. A sziget vezetőinek reményei szerint Viren az idén meghaladhatja az egymilliót a vendégéjszakák száma, s ezzel bekerülnek a 20 leglátogatottabb horvát település közé.

Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Aki előbb értesül, az nyer: ezért lett kulcseszköz az OtthonTérkép app az ingatlanpiacon

Hiába akarnak napelemet a magyarok, most falba ütköznek: egyetlen akadály mindent megállíthat

Szétszedték, eladták, most brutális bírságok jöhetnek az „okos” lakásfeldarabolás után

Új lakóparkok, új életstílus: 4 projekt, ami megmutatja, merre tart a lakáspiac Magyarországon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





