Tarlós harcol a Fővárosi Vízművekért
Tarlós István főpolgármester és a Fővárosi Vízművek két külföldi tulajdonosa is kész tárgyalásos úton megállapodni arról, hogyan kerüljön vissza fővárosi tulajdonba a társaság 1997-ben eladott 25 százaléka plusz egy részvénye.
Úgy tűnik azonban, nagy az esélye az egyoldalú szerződésbontásnak is. A Fővárosi Közgyűlés előzőleg zárt ülésen határozott arról, hogy a főpolgármester felmondhatja a szerződést. Bár közös közleményében a Suez Environnement és az RWE azt hangsúlyozza, hogy az elmúlt 15 évben maradéktalanul betartották a fővárossal kötött szerződést, Tarlós István tegnap a szakértők által felfedett szerződésszegésről beszélt az M1 Ma Reggel műsorában. Nem adott azonban tájékoztatást arról, miben hibáztak a cégek. (A Napi Gazdaság tegnapi értesülése szerint a tűzvédelmi előírások megsértése lenne az indok.) Azt is közölte, a megegyezést tartja a legkívánatosabb megoldásnak.

Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Aki előbb értesül, az nyer: ezért lett kulcseszköz az OtthonTérkép app az ingatlanpiacon

Új lakónegyed formálja át a XV. kerületet – megérkezett a családbarát városi élet új szintje

Hiába akarnak napelemet a magyarok, most falba ütköznek: egyetlen akadály mindent megállíthat

Szétszedték, eladták, most brutális bírságok jöhetnek az „okos” lakásfeldarabolás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





