Több százezer közalkalmazott kérte eddig a bérkompenzációt
340 ezer közszférában dolgozó jelezte eddig, hogy kéri a bérkompenzációt, átlagosan 10 és 18 ezer forint közötti összeggel kompenzálták a dolgozókat – tudta meg az MTI Hírcentrum.
A határidő ma, március 19-én jár le, az egészségügyben dolgozók, a pedagógusok, a közhivatalnokok máig kérhetik a bérkiegészítést. Aki ezt a határidőig megteszi, az visszamenőleg igényelheti a bérkompenzációt, januárra és februárra. Az MTI Hírcentrum információi szerint a közszférában foglalkoztatottak közül eddig 340 ezren jelezték, szeretnék, ha kiegyenlítenék fizetésüket, ami az adójóváírás megszűnése miatt csökkent. Fehér József a köztisztviselőket és közalkalmazottakat tömörítő szakszervezet főtitkára a Kossuth Rádióban elmondta, rendkívül nehézkes és bürokratikus a rendszer, hiszen számos igazolást, nyilatkozatot kell beszerezni ahhoz, hogy valaki egyáltalán hozzájuthasson a kompenzációhoz. Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára szerint aki már leadta kompenzációs igényét, és jogosult is rá, azt már kárpótolták, vagy ez rövidesen megtörténik. Az előzetes becslések szerint átlagosan 10 és 18 ezer forint közötti összeggel kompenzálták a közszféra dolgozóit.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





