Átadás előtt Budapest új plázája, ami ronda, de környezettudatos
Bokrétaünnep keretében tekintheti meg ma a sajtó Budapest újabb plázáját. A XII. kerület szívében épülő üzlet- és szolgáltató központ 2012 őszén nyitja meg kapuit.
Az Apor Vilmos tér évtizedek óta kiskereskedelmi helyszínként működött. A Hegyvidék Központ létrejöttével a tradicionális funkció kel új életre a legmagasabb igényeket is kielégítő formában- állítja a kivitelező cég vezérigazgatója Noah Steinberg. A Wing Zrt. által épített komplexum bérelhető területe 6200 négyzetméter lesz, amelyben összesen 50 üzlet kap majd helyt. A tervek szerint lesz itt bank, hivatalos ügyintézési lehetőség, drogéria, pékség, étterem, kávézó, patika, 1000 négyzetméteres szupermarket és virágüzlet is. A szolgáltatások igénybevételéhez a parkolás is megoldott, a kétszintes mélygarázsban 200 parkolóhely áll majd rendelkezésre. Az új üzletközpont az autósok mellett, a gyalogosok számára is egyszerűen megközelíthető. A környék tömegközlekedési ellátottsága kiváló, az Apor Vilmos téren több buszjárat és a villamos is megáll.
A cég szerint az „ország első környezettudatos üzletközpontja” nem takar mást, mint az épület teljes magasságában végigfutó exkluzív belső kertet, az úgynevezett “vertical garden”-t, ami a kivitelező látomása alapján otthonossággal tölti meg a teret. Ehhez társul majd az 1000 négyzetméteres zöldtető is. A tervek szerint lesz majd 20 férőhelyes kerékpártároló és ehhez kapcsolódó zuhanyzó, öltöző, valamint a mellékhelyiségeket esővízzel lehet majd öblíteni. Bár a Wing Zrt ékszerdobozként hirdeti új üzletközpontját, az épület külleme és belső elrendezése -véleményünk szerint – az 1960-as éveket idézi, azaz ötlettelen, semmilyen, tervezője tehetségtelen. Ellenben vásárolni majd lehet benne.






Legyen élmény a lakásvásárlás!
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára
Otthon

Így add el gyorsan az ingatlanodat – bevált tippek a hatékony hirdetéshez

Napfényes, panorámás garzon a Római-part közelében – fiatalos élettér extra szolgáltatásokkal

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat – Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa

Otthon Start hitel 2025 – Minden, amit tudnod kell az új 3 %-os lakáshitelről
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Jogtanácsos álláslehetőség a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





