Sikeresen lezárult a Masterplast-részvények értékesítése
Hatalmas érdeklődés és jelentős túljegyzés mellett a Masterplast összesen 1,1 milliárd forint friss tőkét von be a tőkepiacról. Az elmúlt évekre visszatekintve Magyarországon példa nélküli, hogy egy cég részvényeiből hét intézményi befektetői csoport egyidejűleg vásároljon.
Az idén 15 éves Masterplast-csoport a kelet-közép-európai régió egyik vezető hőszigetelőanyag-gyártó- és forgalmazó vállalata, amely tavaly 82,38 millió eurós forgalom mellett 1,648 millió euró adózás utáni konszolidált eredményt ért el. A cég tőzsdei megjelenését tervszerű felkészülés előzte meg, ennek első lépéseként a társaság 2008-ban a Budapesti Értéktőzsde Tőzsdeképes Cégek Klubjának tagjává vált. A tőzsdére menetel érdekében a Masterplast nyilvánosan működő részvénytársasággá alakult, szervezetét és működését a tőzsdei jelenlétnek megfelelően alakította ki. A cég papírjait tavaly ősszel vezették be a Budapesti Értéktőzsdére, a tegnapi napon pedig intézményi befektetők vásárolhattak részvényeket. Az intézményi befektetői tőkebevonás lebonyolítója a Concorde Értékpapír Zrt. volt.
A befektetői érdeklődés már az elmúlt hetekben is érezhető volt, így nem meglepő, hogy a tranzakció a korábbi várakozásokat felülmúlóan sikeres lett. A nagyszámú hazai intézményi befektetői csoport részvételével zajló értékesítés során a cég értékpapírjait jelentősen, több mint másfélszeresen túljegyezték. Végül hét intézményi befektetői csoport vásárolhatott részvényt, melynek eredményeként a Masterplast 1,1 milliárd forint friss tőkéhez jut. A Masterplast gyors fejlődését a komplex fejlesztés, az energiatakarékos és költséghatékony megoldásokat kínáló, hő-, hang- és vízszigetelés, tetőfedés és szárazépítészet területén gyártott és értékesített termékek segítették. Az országos lefedettség kiépítésével párhuzamosan a vállalat jelentős befektetéseket eszközölt a környező országokban, miközben az árbevétele évente kétszámjegyű növekedést mutatott.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp

Papíron olcsó, a valóságban fájdalmas: ezért lett rémálom Budapesten élni – közeleg a megélhetési válság?

Sokkos számok derültek ki a magyar lakásokról: ezekben az otthonokban élnek milliók – és sokan nem is tudják, mekkora a baj

Rezsisokk januárban? Itt a rezsistop minden titka: 30% kedvezmény jár, de sokan csak nyilatkozattal kapják meg
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





