További megszorításokat ígér a kormány
Nagy Reformkönyvet jelentetett meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a napokban, vélhetően azzal a céllal, hogy megnyerje a piacok bizalmát.
Óriási kihívás előtt áll a magyar kormány: vissza kell szereznie a befektetők és a nemzetközi szervezetek (Európai Unió és Nemzetközi Valutaalap) bizalmát, és erre rendkívül szűk, három hónapos határidőt szabott meg saját magának. Erre azért van szükség, hogy a kedvezőbb befektetői megítélés következtében erősödjön a forint, csökkenjenek az állampapírhozamok, és ami még ennél is fontosabb: hosszú távon is fenntartható, olcsó piaci forráshoz jusson a hatalmas államadósság finanszírozása érdekében – írja a Portfolio.hu.
A lap szerint a befektetők elkápráztatása érdekében a kormánynak “új sztorira” van tehát szüksége, ennek első eleme lehet a napokban megjelentetett Nagy reformkönyv. Ennek deklarált célja, hogy bemutassa az elmúlt másfél évben Magyarország gazdasági felemelkedése érdekében hozott kormányzati intézkedéseket és a jövőben tervezett lépéseket. A dokumentum angol változatában megjelent a “tiltott szó”, a megszorítás, igaz, angolul – hívja fel a figyelmet a Portfolio.hu. A magyar verzió viszont már úgy fogalmaz, hogy “a tervben meghirdetett strukturális reformok és a költségvetési takarékosság együttesen biztosíthatják, hogy az államháztartás hiánya 2012-ben a GDP 2,5 százalékát tegye ki”. Pedig a kormány belföldi kommunikációjában minden erejével kerüli a megszorítás szó használatát, hivatalba lépése óta többször is hangsúlyozta, hogy “a mostani kabinet eszköztárából és szótárából is hiányzik a megszorítás” – jegyzi meg a Portfolio.hu.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





