Ma avatják fel a kecskeméti Mercedes-gyárat
Három hónap híján négy évvel azután, hogy a stuttgarti székhelyű Daimler-Benz konszern 2008. június 18-án bejelentette: Kecskeméten építi fel új Mercedes-gyárát, ma átadják az új üzemet. Az új kompakt modellek gyártását végző, több száz hektáron fekvő üzemet 800 millió euróból, mai árfolyamon 230 milliárd – akkorin nagyjából 200 milliárd – forintból építetté
A gyár közvetlenül 2500 embernek ad majd munkát. Az üzemben, amelyet Románia elől halászott el az akkori állami befektetési ügynökség, az ITD Hungary, az új generációs Mercedes A és B modelleket gyártja majd a Daimler. A gyárépítés Magyarország történetének egyik legnagyobb zöldmezős beruházása, amely a közvetlen foglalkoztatottakon kívül a beszállítói körben további nagyából tízezer munkahelyet teremt. Az üzemben százezer autót gyártanak majd, és az a becslések szerint fél százalékkal járulhat hozzá a magyar GDP-hez. A Daimler 2009 elején vette meg Kecskemét déli határában a gyárépítéshez szükséges 441 hektáros telket, amiért 9 milliárd forintot fizetett. A gyár alapkövét 2009 őszén tették le, az építkezésben részt vevő alvállalkozók egy részét azonban a tavaly próbagyártás idejéresem fizették ki (nem a Daimler, hanem a generálkivitelező). Az első magyar gyártású Mercedesek tavaly október végén jelentek meg. A kecskeméti a Daimler-Benz első kelet-európai gyártelepe. A logisztikailag kedvező helyszín a várostól délre, az M5-ös autópálya, az 5-ös és a várost délen elkerülő 54-es és 44-es utak mellett található. Az üzem létesítése összefüggésben áll azzal, hogy a Mercedes-Benz kompakt autó modelljeinek számát a meglévő kettőről négyre tervezi növelni. Magyarország így összesen 29,7 milliárd forintnyi támogatást nyújtott az autógyár felépítéséhez.

Most éri meg igazán új építésű lakást venni! – Akció
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!

Félmilliárdos számlát kaphat Szombathely az azbeszt miatt – olyan feltételt szabtak, amit szinte lehetetlen teljesíteni

Közel 5000 budapesti Airbnb-hirdetés lehet szabálytalan – milliárdokat bukhatnak az önkormányzatok

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





