Terjeszkedik a Versace
Ismét profitot tudott termelni tavaly a Gianni Versace S.p.A.: az olasz divatház 8,5 millió eurós adózott eredménnyel zárta 2011-et a 2010-es 21,7 milliós veszteség után.
A milánói székhelyű családi vállalkozás a következő három év mindegyikében két számjegyű forgalombővülésre számít – tavaly 16 százalékkal, 340,2 millióra tudták növelni árbevételüket. Mára az adósságállomány is kézben tartható mértékűre, nettó 29,5 millióra apadt, hála az erős cash flow-nak, ami a beruházási és terjeszkedési terveket is alátámasztja. Egy éven belül húsz új üzletet kívánnak nyitni szerte a világon – a felét Kínában, hiszen az ágazat más nagyágyúihoz hasonlóan a Versace is arra számít, hogy ott még a gazdasági lassulás se fogja vissza a luxustermékek iránti keresletet. A másik irány az internet: idén szeptemberben nyílhat meg az első online Versace-butik, amelynek szolgáltatásait közvetlenül a Medúza-fejes divatház tartja majd kézben, csak a logisztikát szervezik ki.
A Versace nem eladó és nem vonnak be külső befektetőket sem – hangsúlyozta a tulajdonos család, azaz az 1997-ben meggyilkolt alapító-tervező Gianni Versace két testvére, Santo és Donatella, valamint az utóbbi lánya, a vállalat működtetésében egyre aktívabb szerepet játszó Allegra Beck, aki az alapító végrendeletének megfelelően 2004 óta a Versace 50 százalékos tulajdonosa.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után

Irodaházból luxus apartmanok? Brutális átalakulás indul a miskolci campuson!

Drasztikus áresés: most érdemes figyelni, mert gyorsan lecsaphatnak mások ezekre az ingatlanokra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





