Soha nem látott mélyponton van az építőipar Somogyban
dén újabb 25 százalékkal csökkent a lakásépítések száma. Ezt nemcsak a beruházók, hanem az építőanyag kereskedők is érzik. Az utóbbi fél évben a tégla és a cserépeladás harmadára esett vissza. Több kivitelező a vállalkozásának megszüntetését fontolgatja.
Több tucat árajánlatot készített az utóbbi hónapokban Keresztesi István vállalkozó. Itt azonban meg is áll. Megrendelést másfél hónapja nem kapott, pedig 5 éve nem emelt árat. Azt mondja: az idei év a mélypont. Munka nincs, költségei pedig folyamatosan nőnek.
– Az is megfordult a fejünkben hogy a vállalkozásunkat visszaadjuk. Éppen a párommal beszéltük, hogy nem is olyan rég több helyre is megpróbáltunk pályázni hogy abbahagyom és elmegyek egy állandó munkahelyre dolgozni – mondta az építőipari vállalkozó, Keresztesi István.
A cserépből az elmúlt évekhez képest az egy harmadára esett vissza a forgalom. A cserépen kívül a tégla eladás esett vissza a legjobban. Csak felújításokhoz és külső szigetelésekhez visznek alapanyagot.
– A hőszigetelő rendszerek mennek a legjobban a hozzá kapcsolódó színvakolatok kívülről ami látszik és a házból – mondta a Kapos-Épker Kft. kereskedelmi vezetője, Sipos Zoltán.
Ebben a festékáruházban is érzik a válságot. Csak az olcsóbb akciós termékeket keresik. A tulajdonos azt mondja: a csökkenő forgalom mellett egyre nehezebb a dolgozókat megtartani. A járulékos költségek ugyanis évről évre magasabbak.
Egyre több vállalkozó fontolgatja, hogy megszűnteti cégét. Ez nem csoda hiszen egy év alatt újabb 25%-kal csökkent a lakásépítések száma Somogyban. Idén eddig csupán 112 házat húztak tető alá. Pedig volt amikor ennek a többszöröse épült. 9 évvel ezelőtt a tavalyinak az ötszöröse.
Szakemberek szerint sokkal több beruházás kellene. Már a kis és középvállalkozások sem bírják sokáig munka nélkül. Ráadásul többségük még jobban eladósodhat a körbetartozások miatt.
(forrás: Kapospont)

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk

Kilenc éve zárva, százmilliárdos felújítás előtt áll Budapest ikonikus múzeuma – végre fordulat jöhet!

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





