Elfogadták a hódmezővásárhelyi nyomvonaltervet
Elfogadta az északi elkerülő út nyomvonaltervét tegnap a vásárhelyi közgyűlés. A variációk közül a mintegy 13 kilométeres szakasz megépítését támogatták. A 18 milliárdos beruházás egy fillérjébe sem kerül a városnak.
A 47-es számú főút Orosháza felőli szakaszán, az ATEV Fehérjefeldolgozó környékén jobbra fordul el a Rárósi út irányába, majd a 45-ös főutat és a mártélyi utat, valamint a vásárhelyi–szentesi vasútvonalat keresztezve a Bodzási út után Kopáncsnál tér vissza a 47-esre – az északi elkerülő út ezen változatának nyomvonaltervét fogadta el tegnap a közgyűlés. Előzmények: az elmúlt 15 évben több alternatíva született az elkerülő útra, engedélyezett terv azonban egy sem. 2009-ben lakossági egyeztetést követően a közgyűlés arról határozott: az északi nyomvonal kialakítását javasolja. A kormány 2011-ben a gyorsforgalmi és a főúthálózat hosszú távú fejlesztési programjának – 2011 és 2016 közötti – I. ciklusára határozta meg az elkerülő építését. A beruházást előkészítő tanulmányra közel 144 millió forint támogatást nyert a város.
A nyomvonal több variációját is a képviselők elé tárták a tegnapi közgyűlésen a tervezők. Végül a mintegy 13 kilométeres szakaszt támogatták, amelyen többek között a vasúti kereszteződéseknél felüljárókat alakítanának ki. Minél távolabb lesz az elkerülő a várostól, annál kevésbé lesz értelme – jelentette ki a döntés előtt Lázár János polgármester. Fontos az is, hogy annak a változatnak adjanak zöld utat, amely a legkisebb környezeti kárt okozza – mondta. Az északi elkerülő építése mintegy 18 milliárd forintba kerül. A költség 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát a magyar állam állja. Vásárhelynek egy fillérjébe sem kerül. Naponta a 47-es városon átmenő szakaszán 18 ezer jármű közlekedik.
A tökéletes új lakás megtalálása az újévi fogadalmad? Mutatunk néhány jó jelöltet!
Iroda
Hihetetlen ajánlat: Iroda és raktár bérlési lehetőség a belváros közelében!
A tökéletes iroda és raktár itt várja! Ezért NE hagyja ki ezt a lehetőséget!
Találd meg az ideális irodát gyorsabban, mint valaha!
Kihívások és lehetőségek az irodapiacon: hogyan lesz jobb az iroda, mint az otthon?
Raktár
Hihetetlen ajánlat: Iroda és raktár bérlési lehetőség a belváros közelében!
A tökéletes iroda és raktár itt várja! Ezért NE hagyja ki ezt a lehetőséget!
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Otthon
Csak hirdetnéd az ingatlanod vagy el is akarod adni? Egyáltalán nem mindegy!
Átalakultak az Ingatlantájoló adatlapjai! Nézd meg, hogyan segítenek még gyorsabban rátalálni álmaid otthonára!
Ennyiért keltek el 2024-ben a magyar ingatlanok: A luxusvillától a Tolna megyei házig
Élénkülés a vidéki lakáspiacon: Mit hozott 2024, és mire számíthatunk 2025-ben?
Dizájn
Hallottál már az „öt érzékszerv” módszerről? Gyorsan végez a napi feladatokkal, aki így takarít
7 ötlet, hogy a fürdőszoba ne legyen rumlis – Kihozták a legtöbbet a legkisebb helyből
6 hasznos konyhai gép, amikkel olcsóbban jössz ki a hónap végén – Környezet- és pénztárcabarát megoldások
10 veszélyes pont, ami komoly egészségügyi kockázattal jár, és szinte minden háztartásban megtalálható
Pénz
Gazdagabbak szerettek volna lenni a magyarok, ehelyett csúnyán befürödtek
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Adó és jog
Minimálbér-emelés 2025: Ezért fájhat a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt!
Érdekes kutatás: a rossz munkahely megbetegít, a jó kolléga aranyat ér
3 társadalmi és 5 céges döntés, amit nem lehet az AI-ra bízni
Szabi optimalizálás 2025-ben: vegyél ki 25 napot és nyaralj 61-et!
Retail
Tiborcz István üzleti kérdésekben nem kéri ki Orbán Viktor véleményét
Minden kérdésre válaszolt a miniszterelnök veje.