Kivonulhat a Profi és Match Magyarországról
A közeljövőben kivonulhat a magyar piacról a Profi és a Match, felvásárlásukkal pedig a CBA kísérletezhet.
Ha ez az üzlet létrejön, akkor a CBA magyar üzletlánc akár meg is előzheti a hazai piacon listavezető Tescót. Piaci forrásokból származó információi szerint jelenleg a francia–belga Louis Delhaize-csoport még meglévő magyarországi érdekeltségei (a Cora az Auchané lett) keltenek izgalmat a hazai kereskedelemben – áll a Magyar Nemzet cikkében. A lap informátora szerint logikus lépés lenne, ha a CBA kezébe kerülnének ezek az üzletek, hiszen a Match szupermarketek a CBA Prima-, a Profi diszkontok pedig a CBA Cent-fejlesztésekhez kapcsolhatók.
Az áruházlánc bővítéséről folytatott tárgyalások tényét – konkrétumok nélkül – Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója elismerte a lapnak, de a tárgyalások befejezések időpontját még megbecsülni sem tudta. Ezek mellett azt is elmondta, hogy fennáll annak a lehetősége, hogy más versenytársak is lecsaphatnak a kivonuló láncok hálózatára.
A Magyar Nemzet hangsúlyozza, hogy a 105 CBA Príma üzlet száma a 123 Match-üzlet felvásárlásával még akkor is megduplázódhatna, ha az egymás közelében lévő egységeket bezárnák. A 73 Profi diszkont pedig megsokszorozná a jelenleg működő 14 CBA Cent diszkont számát.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ezek a családi házak a Wekerle Plusz programmal is megvásárolhatók – felújított otthonok és vidéki lehetőségek a kínálatban

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





