Összeolvadhat két hipermarketlánc
Jóváhagyta az Európai Bizottság szerdán, hogy az Auchan francia kiskereskedelmi csoport felvásárolja a Cora áruházakat működtető Magyar Hipermarket Kereskedelmi Kft.-t.
Az uniós végrehajtó testület Strasbourg-ban tartott heti ülésén született döntés indoklása szerint “a bizottság által folytatott vizsgálatok megerősítették, hogy az egyesüléssel létrejött vállalatnak továbbra is számos egyéb erős versenytársa lesz, és hogy valamennyi érintett piacon elegendő számú alternatív szállító áll majd a fogyasztók rendelkezésére”.
Az Európai Bizottság az uniós összefonódás-ellenőrzési rendelet értelmében foglalkozott a témával.
A témáról kiadott közlemény emlékeztet arra, hogy “a felek tevékenységei fedik egymást a magyarországi vegyes kiskereskedelmi üzletekben értékesített napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi piacán. A tervezett ügylet hatást gyakorol bizonyos horizontálisan érintett piacokra, elsősorban Budapest környékén. Az egyesüléssel létrejött vállalatnak azonban továbbra is szembe kell néznie a többi, magyarországi, de főleg budapesti piaci résztvevő által gyakorolt versenykényszerrel. Ezenfelül a Bizottság által folytatott vizsgálat megerősítette, hogy a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi piaca Magyarországon meglehetősen dinamikus; és az jellemzi, hogy a közelmúltban megjelent új piaci szereplők gyorsan szereztek jelentős részesedést.”
A bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az ügylet nem korlátozza jelentős mértékben a hatékony versenyt az Európai Gazdasági Térségben vagy annak jelentős részén – áll a közleményben.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés – Mit üzen 2026-ra a közel 2000 milliárdos volumen?

Hihetetlen áresés – ezeket az ingatlanokat most mind kedvezményes áron vásárolhatod meg

Egy lakás, túl sok ember – megdöbbentő adat derült ki Európáról, és Magyarország sem a legjobb a helyzet
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





