Még át sem adták, már milliárdokba kerül a CET javítása
Még nettó 986 millió és 1,6 milliárd (bruttó 1,2-2 milliárd) forintot kell költeni a duna-parti CET kulturpláza javítására, ahhoz, hogy az építkezés befejeződhessen, tartalmazza a főváros közgyűlési zárt ülésen elhangzott tájékoztatója. A javítás még közel két évig is eltarthat, közben a jogi iszapbirkózás is folytatódik a főváros és a beruházó között. A beruházó szerint a többletköltség nagyon eltúlzott, csakúgy mint az átadási határidő.
Szakértői jelentés készül a CET épületegyüttes műszaki befejezéséhez szükséges munkákról, amely, áfa nélküli nettó költségei nagyságrendileg 986 millió és 1,6 milliárd forint között lesz. Az előterjesztés szerint már most látható, hogy megsüllyedtek az oldallépcsők, javítani, fugázni kell a látszó tégla felületeket. A betonaljzatok nem elfogadhatóak sem magasságilag, sem minőségileg, az üvegszerkezetek tartószerkezetileg gyengék, át kell alakítani őket. A felvonók, a tűz- és füstjelzők, a CO-érzékelők, gyengeáramú rendszerek hiányosak, a garázsüzemeltetési rendszer (pl sorompó) teljes mértékben hiányzik. Az előterjesztés szerint a munka becsült időtartama a szükséges műszaki javításoktól függően 9 és 21 hónap közé tehető. A közgyűlésen elhangzottak szerint a vizsgálatot és a költségbecslést a Műegyetem készítette.
A beruházó Porto Investment részéről nem értik – amennyiben a hír igaz –, hogyan ugrott ekkorára a befejezéshez kalkulált összeg. A Porto külön érdekesnek tartja, hogy a főváros nem számol a kivitelező kötelező garanciális javításával, amit ingyen kell elvégeznie. A tervek szerint a főváros a WHB cégcsoporttal külön egyezményt kötne, amelyben a főváros diszkontáltan megvenné a cég 2,8 millió eurós követelését, amivel a beruházó Porto tartozik a kivitelezőnek. Ezután a főváros ezt a megvett követelést beszámítaná a Portóval történő végső elszámolásba. A fővárosi közgyűlés csütörtökön döntött is arról, hogy készüljön el az erről szóló megállapodás-tervezet.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





