Megfizethetetlen lesz a benzin?
A GKI Energiakutató Kft. előrejelzése szerint május 30-ától ismét emelkedhetnek az üzemanyagárak: a forint gyengülése és a kőolaj világpiaci árának emelkedése miatt a benzin esetében 10 forint körüli, míg a gázolaj esetében 2-3 forint áremelést indokolnak. A jövő héttől a benzin kiskereskedelmi átlagára így 436 forint, a gázolajé pedig 432 forint lehet.
A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon nyolc hete tartó csökkenő trendje megtorpant, az elmúlt héthez képest az árak újra emelkedtek, átlagosan 1,5 százalékkal. A gázolaj jegyzésára nagyjából ugyanilyen mértékben, de tovább csökkent, heti átlagban 1,7 százalékkal. A forint a dollárral szemben viszont számottevően tovább gyengült, átlagosan 2,2 százalékkal. A már literre és forintra átszámolt tőzsdei jegyzésárak így a héten a benzin esetében 3,7 százalékos, míg a gázolaj esetében 0,4 százalékos emelkedést mutatnak.
A nemzetközi piaci folyamatok összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a benzin esetében ezen a héten 5 forint körüli emelést, míg a gázolaj esetében stagnáló árakat indokolnak. Ugyanakkor az elmúlt héten a nemzetközi piaci mozgásokkal szemben a Mol nem emelt árat – vélhetően az árfolyam visszaerősödésére számítva. A dollár-forint árfolyam a héten azonban tovább gyengült, így a benzin esetében kábé 5, míg a gázolaj esetében mintegy 2 forintos elmaradt áremelést a Mol várhatóan a jövő héten fogja érvényesíteni az árakban. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 436 forint, a gázolajé pedig 432 forint lehet szerdától – áll GKI honlapján közzétett elemzésben.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Kft. kivitelezésében újul meg Fonyód ikonikus kikötője

ÚJPESTEN CSAKNEM KÉTSZERESÉRE UGROTT AZ INGATLANKERESLET

Ismét nagyszerű, kedvező árú ingatlanokat hozunk a Balatononról és szerte az országból!

Nagy növekedés előtt a lakáshitelezés, de még így is messze lemaradva az európai átlagtól – mik a legfontosabb teendők?
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
