Mobillal vettek már nyaralót
Másfél millió forintos órát, vidéki nyaralót és drága festményt is vettek már mobillal a magyarok, az iPhone tulajdonosok általában drágább termékeket tesznek a virtuális kosárba, az androidosok pedig többször vásárolnak.
Az allegroup.hu Kft. tájékoztatása szerint mobilplatformjain már több mint százezer termék talált gazdára, elérve a félmilliárd forintos forgalmat. A felhasználók nyáron is sokat vásároltak mobilkészülékeiken: a forgalom július és szeptember között megötszöröződött a tavalyi év azonos időszakához képest. Az eladott termékek száma pedig 2010 vége óta elérte a százezres nagyságrendet.
Nyáron a mobilplatformokon leginkább fényképezőgépet és kamerát vettek, illetve drágább órákat, miközben általában véve a felhasználók legszívesebben ruhát, műszaki cikket, számítástechnikai terméket és sportcikket vásárolnak telefonnal.
Tavaly a webáruházak kiskereskedelmi forgalma (B2C) 155-160 milliárd forint volt, szemben a 2010. évi 133 milliárd forinttal, a növekedés 50 százalékát a piacra újonnan belépő e-kereskedők adták. A WebShop-Experst Kft. és az árukereső.hu Kft. korábban közölt adatai szerint a magyar piacon több mint 3 ezer webáruház van, ám a forgalom 90 százalékát mindössze az e-boltok 10 százaléka generálja. Az idén a forgalom a becslések szerint 175 milliárd forint lesz, de a szakértők általában “alálőnek” a piacnak.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Rengeteg medencetulajdonos nem tud erről: súlyos bírság járhat, ha így engeded le a vizet a kertben
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





