A rezsiben százezreket így kell spórolni
Akár két-háromszázezer forintnyi rezsiköltséget is megspórolhatnak egy év alatt a családok a házuk teljes energetikai korszerűsítésével, főleg a fűtési szezonban – derül ki az OTP Lakástakarék frissen végzett számításaiból.
A cég szerint egy átlagos családi háznál egy hőszigetelést, valamint ajtó- és ablakcserét magában foglaló felújítással már 50 százalék körüli energia-megtakarítást is el lehet érni. Ha ehhez fűtés-korszerűsítés, megújuló energiás beruházás is társul, akár 75 százalékos összesített megtakarítás is elérhető – idézi az OTP Lakástakarék közleménye Köntös Péter vezérigazgató-helyettest.
Egy olyan családi háznál, amelynek az éves fölgáz- és áramfogyasztása körülbelül félmillió forintra rúg, a hőszigeteléssel elérhető spórolás akár 100-150 ezer forintot is kitehet, míg a nyílászárócsere 50-75 ezer forinttal csökkentheti a rezsiköltségeket. Az ablakcsere és a szigetelés utáni fűtés-korszerűsítéssel, vagy megújuló energiás beruházással pedig még egyszer ekkora, vagyis 50-75 ezer forintos megtakarítás érhető el. Ha a maximális energetikai felújítással megspórolható rezsiköltséget száz százaléknak vesszük, akkor az esetek többségében ennek kétharmadát a falak, nyílászárók, födémek, padozatok hőszigetelésével és nyílászárócserével lehet elérni, míg a fűtés-korszerűsítéssel és egyéb energetikai beruházásokkal a további egyharmadot.
Igaz, az energiahatékonyságot növelő beruházások költségei milliós nagyságrendűek, ám az OTP-sek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezek a felújítások szinte mindig finanszírozhatók lennének a rezsikiadásokon megspórolt összegekből. Ez a cég közleménye szerint még olyan esetekben is igaz, ha a családok nem, vagy csak minimális önerőt tudnak felmutatni, és így a beruházás döntő részét hitelből fizetik.
Ráadásul számos olyan lehetőség létezik, amelyekkel tovább lehet csökkenteni az energetikai beruházások költségeit – hívja fel a figyelmet a közlemény. Pályázni lehet például önkormányzati támogatásokra, illetve EU-s források, ezek keretösszege azonban elég alacsony, így kevés lakásra lehet igénybe venni. „A lakástakarékkal kombinált hitelkonstrukciókban viszont szintén közvetlenül igénybe vehető állami támogatás a korszerűsítések megvalósításához” – olvasható a közleményben, amely megjegyzi: ezáltal a beruházás költségei 30-40 százalékkal csökkenhetnek.