A Bakonyi Erőmű pert nyert az Energia Hivatallal szemben
Fővárosi Törvényszék keddi ítélete szerint a Magyar Energia Hivatal (MEH) jogszabálysértő eljárásában meghozott, és szakmailag is megalapozatlan határozatával jogtalanul vette el a Bakonyi Erőmű Zrt-től az energiakvótáját, veszteségessé téve ezzel a céget, melynek árbevétele 2011-től kezdődően évi 3 milliárd forinttal csökkent – áll a Demján Csoport sajtóközleményében
A bíróság egyidejűleg új eljárás lebonyolítására kötelezte az Energia Hivatalt.
A döntés várhatóan pontot tesz a Bakonyi Erőmű és a magyar állam közötti egyik vitás kérdés végére.Ugyanakkor továbbra is megoldásra vár a mintegy 1,7 milliárd forintra rúgó MAL-tartozás ügye. A Bakonyi Erőmű a vörösiszap-katasztrófát követően ugyanis haladéktalanul újraindította energiatermelését, lehetővé téve ezzel a MAL Zrt. mielőbbi működését. Számos kormányzati szervvel történt egyeztetés során az Erőmű ígéretet kapott arra, hogy az általa szállított energia ellenértékét haladéktalanul megkapja.
Az elmúlt két évben felgyülemlett mintegy 1,7 milliárd forint kintlévőséget az Erőmű nem képes tovább finanszírozni, így hamarosan be kell szüntesse a MAL Zrt. felé nyújtott energiaszolgáltatást. Amennyiben erre kényszerül, úgy a mintegy hatezer főt foglalkoztató alumíniumtermelő cég fel kell függessze termelését és be kell zárjon.
A Bakonyi Erőmű Zrt. Ajka város energiaellátását is biztosítja, ellátja az ipari és lakossági ingatlanok fűtését is. A fent jelzett jelentős kintlévőségei ellenére eddig maradéktalanul biztosította a város és lakosai energiaellátását. Azonban ha nem történik változás a jelenlegi helyzetben, az Erőmű kénytelen lesz beszüntetni mind a MAL Zrt., mind pedig Ajka városa felé a gőzszolgáltatást, amely visszafordíthatatlan helyzetet idézhet elő.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Van 10 millió forintod? Meglepő, hol vehetsz saját lakást mediánbérből – és hol bukik el a terv!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





