Márciusra elkészül a Budapesti Music Center
A kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló keretből 500 millió forintot csoportosított át a Budapesti Music Center befejezésére. L. Simon László kultúráért felelős államtitkárt Gőz László, a centrum igazgatója vezette körbe a készülő épületben.
A Budapesti Music Center közel 2,5 milliárd forintos beruházása állami támogatás nélkül, saját forrásból és bankhitelből kezdődött el. Később a központ a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel közösen pályázott az Európai Unió 9,8 milliárd forintos támogatására. A pályázatnak a BMC-re eső része 500 millió forint volt, azonban ezt átcsoportosították a Zeneakadémia felújítására. Az addig folyamatosan épülő Budapesti Music Center beruházása így megállt.
A kormány október 11-i ülésén a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 500 millió forintot csoportosított át a Budapesti Music Center befejezésére. Ez az összeg fedezheti a főváros IX. kerületében található épület befejezését, illetve a szükséges felszerelések és berendezések – például a belső akusztikai burkolat, színpadtechnika, fénytechnika, hangtechnika, stúdiótechnika – beszerzését.
Gőz László, a BMC vezetője az október 17-én délelőtt tartott bejáráson elmondta: a kormány támogatásának köszönhetően jövő márciusban megnyílhat az intézmény. A beruházás befejezése után a zenei központban 25 új munkahely is létrejön, és nemcsak különleges koncerteknek adhatnak helyet, de zenei felvételek is készülhetnek az épületben.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár az épülő Budapesti Music Center bejárását követen kijelentette, hogy az ország egyik legjelentősebb kortárs kulturális beruházása valósul meg a Ferencvárosban. Részben a kormány támogatásának köszönhetően egy olyan zenei központ jön létre, ami a kortárs magyar komolyzene méltó otthona lehet. A kultúráért felelős államtitkár ígéretet tett arra, hogy a kormány nemcsak a beruházás megvalósulását, de a Budapesti Music Center jövőbeni működését is figyelemmel kíséri majd.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Van 10 millió forintod? Meglepő, hol vehetsz saját lakást mediánbérből – és hol bukik el a terv!

Mindig más csap le a kiszemelt lakásra? Így értesülhetsz elsőként a legjobb ajánlatokról
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





