Kétmilliárd forintot meghaladó beruházás Nádudvaron
Kétmilliárd forintot meghaladó beruházással elkészült Nádudvaron a Tiszántúl legkorszerűbb sertésszaporító telepe; a HAGE Hajdúsági Agráripari Zrt. háromezer kocás telepét szerdán adta át Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke és Kovács Lajos, a HAGE Zrt. igazgatósági elnöke.
A beruházás az első üteme annak a csaknem 4,35 milliárd forintos beruházásnak, amelyhez a cég összesen 1,53 milliárd forint támogatást nyert az Új Magyar Vidékfejlesztési Program keretében – jelezte az átadáskor Kovács Lajos.
Elmondta azt is, hogy a második ütemben, a Hegedűs-tanyán tenyészkoca süldő és vágósertés nevelő-hízlaló épületet alakítanak ki jövő év március 31-ig.
Bodó Sándor avató beszédében reményét fejezte ki, hogy a kormányzat készülő agrárstratégiája is hozzájárul ahhoz, hogy megálljon hazánkban a sertésszám csökkenése, s a jelenlegi alig 3 milliónál lényegesen több sertést tenyésszenek a gazdálkodók.
Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy az új stratégia hozzájárul a hazai és a külföldi piacok bővüléséhez, az élelmiszerbiztonság javulásához, s ahhoz, hogy a magyar termelőket ne sújtsák szigorúbb termelési feltételek, mint uniós társaikat.
Csirkés László, a HAGE igazgatója elmondta: a társaság 2009-ben hozott stratégiai döntést, miszerint új sertéstelepek építésével csökkentik az önköltséget és növelik a hatékonyságot.
Elmondása szerint a 3.000 kocás, évente 90.000 malacot előállító molnártagi telep a hollandiai TOPIGS tenyésztő szervezettel együttműködve magas genetikai értékű alaptenyészetként fog működni.
A beruházással 18 új munkahelyet teremtettek Nádudvaron – mondta el az MTI-nek Csirkés László.

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





