Megkaphatja a Főváros a Duna-parti ingatlanokat
A Fővárosi Önkormányzatnak történő ingatlanátadásokkal kapcsolatos törvény általános, valamint a pénzügyi jogok biztosáról és a NAV-ról szóló törvények részletes vitájával zárták a képviselők a keddi napirend tárgyalását.
A késő esti órákban Tállai András belügyi államtitkár ismertette a kormány azon előterjesztését, amely révén a Fővárosi Önkormányzat megkaphatja a budapesti kerületek tulajdonában álló Duna-parti ingatlanokat. A javaslatcsomag rendelkezik arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés meghatározhatja a fővárosban a járdaszegélyek egységes kialakítását biztosító rendeletet.
A vitában az ellenzéki oldalról többek között a szocialista Varga Zoltán, a jobbikos Staudt Gábor és az LMP-s Szilágyi Péter bírálta a javaslatot, egyebek mellett kiemelve, hogy a szóban forgó “saláta törvényjavaslatban” a kormány átgondolatlanul, sokszor idén kezdeményezett jogszabályait módosítja, ami fenntarthatatlan állapotokat idéz elő.
Az ülést vezető Latorcai János lezárta a javaslat általános vitáját majd így tett az utolsó két napirendi pont esetében is, a pénzügyi jogok biztosával összefüggő törvénymódosítások, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt érintő változtatások részletes vitáival.

Ilyen lehet a jövő városi otthona: zöld megoldások és modern lakások Budapesten
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Megmentenék az Örs vezér tér ikonikus Gombáját, de komoly akadályba ütköztek – nem csak Zuglón múlik a sorsa

Átalakítanák az építőipari képzést: radikális változást sürget a szakma a munkaerőhiány miatt

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





