Az Eszközkezelő milliárdokért kezeli a MÁV lakásait
Összesen csaknem 3 milliárd forintért kezeli a MÁV Ingatlankezelő az Eszközkezelő által már megvásárolt lakásokat.
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) a MÁV Ingatlankezelő Kft.-vel szerződik az általa megvásárolandó ingatlanok műszaki állapotfelmérésére, valamint a vagyonkezelésében álló ingatlanok üzemeltetésére és a kapcsolódó adminisztratív feladatok ellátására – írja a Napi Gazdaság Online. A MÁV-céggel nem nyilvános közbeszerzési eljárás keretében állapodtak meg, csak vele tárgyaltak, a szerződés értéke nettó 2,8 milliárd forint.
A NET vagyonkezelésébe átvett ingatlanok számát a vonatkozó tavalyi kormányrendelet 2012-re 8000, 2013-ra 15 ezer és 2014-re 25 ezer lakásban határozta meg. Ehhez képest tavaly 600 ingatlant vásároltak meg, idén pedig 10 ezret terveznek.
Az elmúlt év végéig összesen 1970 ingatlant ajánlottak fel a bankok a NET-nek, ezekből 600 lakást tudott december végéig megvásárolni a szervezet. Az eddig átvett ingatlanok átlagos bekerülési értéke 3,2 millió forint. A felajánlott ingatlanoknak csak 4 százaléka budapesti ingatlan.
Tavasszal vélhetően törvénymódosítás születik arról, hogy a korábbi hitelesek a jelenlegi 2 év helyett 5 évig vásárolhassák vissza ingatlanjaikat (amit az Eszközkezelőtől bérelnek) kötött feltételekkel.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ezek a családi házak a Wekerle Plusz programmal is megvásárolhatók – felújított otthonok és vidéki lehetőségek a kínálatban

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





