70 millióból megújul Veszprém legendás szállodája
Állami, vállalkozói és uniós forrásból megújult Veszprém legendás épülete, a volt Korona szálló.
A jó városvezetésnek köszönhetően az utóbbi három évben gyarapodik Veszprém, vezetői megtalálják a fejlesztésekhez szükséges forrásokat. Veszprém első szállodájának története összekötődik a város polgárosodásával: az épület mindig kedvelt találkozóhely, a veszprémi közélet fóruma volt – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.
Az ingatlan felújítása visszaadja azt a hangulatot, amilyennek az épület száz évvel ezelőtt kinézhetett. A belvárosi rehabilitációs programnak köszönhetően a város központi része is megújul.
Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) ismertette a 3,6 milliárd forintos belvárosi rehabilitációs projektet, melyet a város egyedülálló módon, 28 helyi vállalkozással konzorciumban bonyolít le, részben európai uniós forrás segítségével. Az, hogy a vállalkozók anyagi áldozatot is vállaltak a program megvalósításában, azt jelzi, hogy a rehabilitációs projekt nem politikai, hanem közösségi akarat – mutatott rá.
A 70 millió forintos beruházáshoz az állam 42 százalékos támogatást nyújtott.

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede

Nem az számít, mennyit ad a bank – hanem az, hogy mennyi marad a zsebedben a hitel után

MBH Index: Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





