Kinek nem jó a rezsicsökkentés?
A 2013-tól bevezetett általános, 10 százalékos rezsicsökkentéssel újabb akadály került a napelemes rendszerek terjedése elé, mivel – bár szociális szempontból indokolható a kormány lépése – a csökkentés visszaveti a lakosság önerőből történő megújuló beruházásait – vélekedik pénteki közleményében a MANAP Magyar Napelem Iparági Egyesület
A MANAP kiemeli: az áramárak és rendszerhasználati díjak egységes, 10 százalékos csökkentése 10 százalékkal rontja a rendszerek megtérülési idejét, emellett további hasonló lépések az elmúlt évek napelem piaci árcsökkenését tehetik semmissé a lakossági beruházók szemszögéből. A napelemek elmúlt évekbeli jelentős árcsökkenése a kulcsrakész rendszerek árában is jelentős csökkenést eredményezett, ami miatt a magyar lakossági áramárak mellett már 8-11 év megtérülést eredményezhettek a lakossági napelemes beruházások. Ez már az erősen környezettudatos, fizetőképes réteg mellett egy újabb réteg részére tette vonzó befektetési alternatívává őket – hangsúlyozza a MANAP.
A rezsicsökkentés “leghúsbavágóbb aspektusa” az egyesület szerint, hogy az egyetlen olyan réteget tántorítja el, akik saját pénzből, támogatás nélkül, piaci alapon ruháznának zöld energiába, ami ezen a területen szinte példa nélküli. Az általános csökkentés ezen mellékhatásait egy sávosan differenciált intézkedéssel ki lehetne küszöbölni, vagy javasolt lenne vele párhuzamosan egy, a megújulók alkalmazását segítő kiegészítő intézkedés – pályázat vagy kedvezmény – a lakosság számára, amellyel legalább a beruházási kedv intenzitása megmaradhatna.
Az egyesület kifejti, hogy a magyar napelemes piac még mindig gyerekcipőben jár európai viszonylatban. Az itt megélni próbáló kis- és közepes vállalkozások egyetlen kiszámítható, bár kicsi piacát, a lakossági piacot a rezsicsökkentés és az újabb ezzel kapcsolatos tervezetek “évekkel visszaküldhetik a múltba”. A cégek és intézmények napelemes beruházásai továbbra is a nehezen kiszámítható, rapszodikus európai uniós támogatásoktól függnek.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Villámgyorsan kifulladt az Otthon Start-láz Érden – eltűntek a legnépszerűbb házak, megállt a piac

Az Otthon Start Program Helyzetbe Hozta az Alacsonyabb Keresetű Lakásvásárlókat

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Nem hiszed el, mivel spórolnak most a társasházak – az új trend már Magyarországon is elérhető
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





