Milliókból új üzemet építettek Székesfehérváron
Uniós támogatásból 118 millió forintos beruházással új üzemet épített a Soyer Magyarország Kft. Székesfehérváron. A hegesztéstechnikai cég mintegy 59 millió forintot nyert az Új Széchenyi Terv telephely-fejlesztési pályázatán. A beruházás 50 százalékos támogatási aránnyal valósult meg, teljes költsége 118 millió forint volt.
Az épület kivitelezésekor kiemelt szerep jutott a környezetvédelemnek és a megújuló energiáknak, így fokozottan hőszigetelő fal és tetőzet készült, valamint korszerű nyílászárókat építettek be. Emellett szolár árnyékolást, napcellát és geotermikus hőszivattyúval működő fűtést alkalmaznak – közölte a Távirati Iroda.
Székely Zoltán tulajdonos-ügyvezető a csütörtöki avatóünnepségen elmondta, hogy a cég alapítása óta foglalkozik a német Soyer cég csaphegesztő gépeinek nagykereskedelmi értékesítésével, valamint a gépek szervizelésével, tanácsadással és oktatással. A százszázalékos magyar tulajdonú vállalkozás profilbővítést is megcélzott, így mostantól dokumentált minőségi csaphegesztéssel is foglalkoznak, amelyhez a projekt keretében 26 millió forintos CNC hegesztő-berendezést vásároltak.
A speciális hegesztési technika révén partnerei az Audinak, a Suzukinak, a General Motorsnak és a Siemensnek is. Emellett a technológiát használják a hídépítésnél, az építőiparban, a bankautomaták gyártásánál és a villamos iparban is. Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy a projektben háromfős létszámbővítést vállaltak. Az eddig négy embert foglalkoztató cég két munkavállalót már felvett, de további 2-3 főt fognak alkalmazni a hegesztési munkák felfutásával.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

Tizenötéves rekord a felsőoktatásba jelentkezők számában – Mutatjuk a legjobb kiadó lakásokat az ELTE és a BME környékéről

Vészhelyzet Sopronban? Már locsolják az azbeszttel szennyezett utcákat, de a valódi megoldás még várat magára

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





