Vásárosnaményban logisztikai központ épült
Korszerű logisztikai központot épített az élelmiszer-nagykereskedelemmel foglalkozó vásárosnaményi Kiss B. Cégcsoport – közölte a négy céget működtető családi vállalkozás tulajdonos vezetője.
Kiss B. Zoltán elmondta: a logisztikai központ 850 millió forintos költséggel épült, melynek egyharmada a cégcsoport saját forrása, egyharmada hitel, egyharmada pedig pályázati támogatás.
A létesítmény számítógépes rendszerének tesztüzeme az irodai rész berendezése után már megkezdődött, míg az áruraktár január utolsó és február első hetében költözik be az épületbe. A logisztikai központ a tervek szerint február közepén kezdi meg működését.
A nagykereskedelmi centrum az ország minden részéből számítógépen fogadja majd a megrendeléseket, s az informatikai rendszer irányítja a raktárban az áru előkészítését és a szállítás ütemezését.
A központot a cégcsoport Logisztikai Kft.-je működteti, amely hatvan dolgozót foglalkoztat.
A cégcsoportnál jelenleg közel 200 a foglalkoztatottak száma, a Logisztikai Kft.-én kívül oda tartozik a Kiss B. Ker Kft., a Kiss B. Invest Kft., valamint a debreceni Serbonus Plusz Kft.
A múlt évben a családi vállalkozásként működő négy cég együttes árbevétele 6 milliárd forint volt. A fogyasztás csökkenése miatt szűkülő piac ellenére megközelítőleg tartani tudták a 2011-es bevételt, s az idén is hasonló összegre számítanak.
Kiss B. Zoltán megemlítette, hogy a cégcsoport tavaly a vásárlóerő visszaesése miatt csődbe került élelmiszerüzleteket is vásárolt más vállalkozásoktól, így például Szerencsen és Sárospatakon, amit igyekeznek rentábilisan, jövedelmezően működtetni.
Kitért arra is, hogy a vásárosnaményi új Tisza-híd megépítése, illetve az M3-as autópálya kialakítása a beregi városig, ukrajnai és romániai üzleti terjeszkedési lehetőséget teremt a családi vállalkozásnak. A külföldi terjeszkedést az elképzelések szerint az idén előkészítik, s utána 1-2 éven belül valóra válhat a román és ukrán piacra lépés.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Rákapcsol a kormány az Otthon Startra – újabb ezres nagyságrendű lakásfejlesztések kapnak zöld utat Budapesten

Elszakadt a cérna Spanyolországban – 64 millió euróra büntették az Airbnb-t

OtthonTérkép mobilapp – Ne maradj le az árcsökkenésekről az ünnepek alatt sem!

A Kúria kimondta: érvénytelen a devizahitel – mégis tovább hajtják be a pénzt a családon
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Retail

Új korszak kezdődik a Media Marktnál, így alakul át a népszerű bolthálózat
A jövőben több szolgáltatás bevezetését tervezi a cég.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





