Az új szabályok csak enyhítik a lánctartozásokat
Március közepétől Magyarországon is kötelező lesz 30 napon belül kifizetni a beszállítóknak az árut, illetve a szolgáltatásokat, egy tavaly elfogadott uniós irányelvet kell addig beemelni a hazai jogrendbe. Az építőipar gondjait ez nem oldja meg, legfeljebb enyhíti a problémákat – írja a Népszava.
A lánctartozásból az állami cégek is alaposan kiveszik a részüket a lap csütörtöki száma szerint, az állam tartozása 2012 végén elérte a 66-70 milliárd forintot.
Az építőiparban becslések szerint 400 milliárd forintra rúg a lánctartozás összege. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke szerint ennek jó esetben a fele térülhet meg. Az új uniós elveken alapuló törvény és az egyéb intézkedések visszaszoríthatják a jövőben a lánctartozást, de igazi megoldást a gazdasági fellendülés jelentene – mondta a lapnak.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint a 30 napos fizetési határidő az alapgondokat nem oldja meg, de valamit javíthat a kisvállalkozások kiszolgáltatottságán, s talán a pénzforgást is felgyorsíthatja. Dávid abban bízik, hogy a szerződéses fegyelem is erősödhet, mert a mostani kaotikus jogrendben, a válság közepette azzal is sok a probléma.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a lapnak elmondta, az élelmiszer-kereskedelemben már most is 30 napos fizetési határidő van érvényben, ennek betartását pedig az élelmiszerfelügyelet ki is kényszeríti. Az iparcikkek forgalmazásánál a hosszabb forgásidő miatt szerinte élni kellene azzal az uniós engedménnyel, hogy indokolt esetben 60 nap lehet a fizetési határidő.

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Megfordult a kelet–nyugat rangsor: egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





