Márciusban bontják le a Fradi-stadiont
Március 14-én kezdődik meg az Albert Stadion bontása, annak a barátságos mérkőzésnek a másnapján, amelyet a Ferencváros és az osztrák Rapid Wien vív az arénában.
Fürjes Balázs, a stadionépítést vezénylő kormánybiztos a Digi Sport Reggeli Start című csütörtöki műsorában elmondta, hogy előbb még Fradi-Újpest búcsúmeccs lesz, amelyet három nappal később követ az FTC-Rapid stadionzáró találkozó az Üllői úton, másnap pedig indul a bontás. Az idei munkálatokra megvan a 7 milliárdos keret a büdzsében, és az összeg az új stadion melletti saroktelek eladásával már 2013-ban meg is térülhet.
A kivitelezésről február végéig döntenek, még 2-3 pályázó van versenyben. Meccsenként minimum 7 ezer nézővel számolnak, ennyi kell az önfenntartáshoz – tette hozzá.
“A kormány a 100 milliárdos költségvetési tartalékkeret terhére biztosítja az FTC-stadion építéséhez szükséges pénzt. Immár nevesítettük is a forrást, odakerült a nemzeti vagyonkezelőhöz az idei 6,9 milliárd forint, ott választják ki közbeszerzéssel február végéig a kivitelezőt, márciusban indulhat az építkezés” – jelezte a kormánybiztos.
Elmondta még, hogy a végösszeg 14 milliárd körül lesz, a pénz másik felét a 2014-es büdzsé tartalmazza majd, ugyanakkor nem kizárt, hogy 10 milliárd alá szorítható a végső summa.
Fürjes Balázs elárulta: titkon arra számít, hogy ez a stadionépítési kiadás még 2013-ban vissza is jön a költségvetésbe bevételként. Az új stadion elfordításával és “beljebb húzásával” felszabaduló, kitűnő értékű Üllői út-Könyves Kálmán körúti saroktelket ugyanis eladja az állam az építkezéssel párhuzamosan.
“A vagyonkezelő nyílt pályázatán reményeim szerint a 7 milliárd közeli összeg nagyjából visszafolyhat. Ez esetben nemcsak Európa egyik legkorszerűbb, hanem egyben legolcsóbb 22 ezres stadionja készülhetne el” – mondta.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





