Új csarnokot épít az Abrazív Kft.
Az Új Széchenyi Terv „Telephelyfejlesztés” elnevezésű pályázati kiírásán az Abrazív Kft. 98,5 millió forint támogatást nyert el új gyártócsarnok építésére.
A cég fő tevékenységei a fém-szerkezet és öntvény gyártás során nélkülözhetetlen felületkezelési eljárás egyik módjához, az ún. szemcseszóráshoz szükséges szemcseszóró gépek tervezése és gyártása, valamint az ömlesztett anyag kezelés technológiai gépeinek, komplett rendszerének tervezése, gyártása és projekt-kivitelezése – írja az http://eupalyazatiportal.hu.
Mindkét terület gépeinek gyártásakor a szükséges gyártókapacitás hiánya miatt a társaság kénytelen külső alvállalkozókat foglalkoztatni. A külső kooperációs gyártások esetén azonban előfordulhatnak ár, határidő és minőségi problémák. Ezek megszüntetése érdekében kívánja növelni a vállalkozás saját gyártó kapacitását, amelynek alapfeltétele a gyártó terület növelése.
Az Abrazív Kft. az utóbbi években egyre jelentősebb arányban exportálja termékeit elsősorban Nyugat Európába. Termelése elérte azt a szintet, ahol a hatékonyság növelése szükséges, mely helyhiányában nélkülözhetetlenné tette egy új csarnok építését a bővítéshez megvásárolt – telephelye melletti – üres területen.
A beruházás során egy 1000 négyzetméteres daruzott – részben alternatív energiatermelő berendezésekkel ellátott – gyártócsarnok épül, amelyben helyet kapnak iroda és szociális helyiségek is. A projekt keretében a termeléshez szükséges fémipari eszközök beszerzésére is sor kerül, így a társaság 8 db új korszerű CO védőgázas hegesztőgépet és egy új szalagos fűrészgépet vásárol.
Az Új Széchenyi Terv DAOP 1.1.1/E-11 „Telephelyfejlesztés” című pályázati kiíráson 98 569 468 forintos támogatást nyert, 197 138 936 forint összköltségvetésű, 10 új munkahelyet teremtő fejlesztési beruházás 2012. szeptember 1-én kezdődött és várhatóan 2014. augusztus 15-én zárul.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ezek a családi házak a Wekerle Plusz programmal is megvásárolhatók – felújított otthonok és vidéki lehetőségek a kínálatban

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





