Rengeteg pénzből újítanak fel utakat Tolnában
Mintegy három és fél milliárd forintos beruházással újítanak fel az idén alsóbbrendű utakat Tolna megyében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt az MTI-vel.
A tervek szerint június végén fejeződik be a Tengelic és Szedres közötti 11,2 kilométeres útszakasz másfél milliárd forint értékű felújítása, amelyet az Új Széchenyi Terv a regionális operatív programok keretében támogat.
A 63-as és a 6233-as út közötti szakaszon kicserélik a pályaszerkezetet, hat méterre szélesítik az úttestet és 14 buszöblöt építenek.
A cég közlése szerint várhatóan augusztus végén, szeptember elején indul a 6233-as út – Paks és Kölesd közötti – 15,4 kilométeres szakaszának felújítása kétmilliárd 80 millió forintos költséggel. A felújítás ívkorrekciót, valamint hét buszöböl építését is tartalmazza.
Főutat érintő fejlesztés lesz Tolna megyében a 6-os és 65-ös főút kereszteződésében épülő körforgalom. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint jogerős építési engedély van a csomópont átépítésére, amely eredményes közbeszerzés után még az idén elkezdődhet; a balesetveszély csökkentése érdekében két buszmegálló öblöt és közvilágítást is kiépítenek.

Hatalmas terasz és budai panoráma – Penthouse lakás a XII. kerületben
Iroda

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat – több mint 5000 m²-re kötött bérleti szerződést az AutoWallis Csoport
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

BUDÁN NÉGYSZERESÉRE NŐTT A 70 MILLIÓ FORINT FELETTI LAKÁSOK ARÁNYA

Budán elszabadultak az árak: négyszeresére nőtt a 70 millió feletti lakások aránya!

Újdonság az Otthon Startnál: sokan még nem is hallottak róla!

Az Otthon Start miatt visszaszorulnak a készpénzes vevők a XIII. kerület ingatlanpiacán
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra

Hol a határ? Mit írhat elő a főnökünk a munkahelyi megjelenésben?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
