Mindent az építési hitelekről
Építkezni sajnos nem mindig tudunk önerőből, ezért folyamodhatunk építési hitelhez, ám mielőtt rászánnánk magunkat, érdemes körültekintően körbejárni a kérdést – írta a napiotthon.hu
Először is érdemes tisztában lennünk azzal, hogy az építési hitel igénylése során a maximálisan nyújtható hitelösszeg meghatározásakor a bank mindig a várható jövőbeni értékkel számol. Azaz a költségvetés és a tervek alapján megállapítja, hogy mennyit fog érni az ingatlanunk, ha már elkészült.
Az így kiszámolt érték meghatározott százaléka vehető fel, ugyanakkor a felvehető összeget még befolyásolja a nettó jövedelmünk, valamint az ingatlan területi elhelyezkedése is. Az, hogy milyen célra vehetjük fel az építési hitelt, igen sokrétű, tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy szinte bármire. Felvehetjük új lakóház építésére, emeletráépítésre, padlás (tető) tér beépítésére, melynek során a meglévő épületre vagy annak padlásterében új, külön bejáratú, önállóan forgalomképes lakás kerül kialakításra.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ezek a családi házak a Wekerle Plusz programmal is megvásárolhatók – felújított otthonok és vidéki lehetőségek a kínálatban

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





