Emelkednek a bankszámladíjak
A bankszámláknál már történtek díjváltoztatások, de a folyamat csak nem fejeződik be. A költségek tovább emelkedtek az OTP-nél, a Raiffeisennél, és a jó ajánlatok többsége is megszűnik. Az OTP jelezte: a kártyadíjakat április közepén tovább emeli.
Március elsejétől az OTP több számlacsomagjának emelkedett a havi díja és szinte minden más költség is nőtt. Megszűnt a netes számláknál az elektronikus utalás díjmentessége, a közüzemi számlák ingyenes fizetése is a múlté. Hétvégétől a kártyák éves díja is emelkedett, a dombornyomott plasztikokért évente már több mint ötezer forintot kell fizetni. Az idegen ATM használatának díja ezer forint fölé nőtt, április közepétől a készpénzfelvétel százalékos mértékénél is további emelés várható – olvasható Az én pénzem pénzügyi portálon.
Március elsejétől a Raiffeisennél a Díjnullázó csomag esetében, aki nem tudja a vállalt feltételeket teljesíteni, annak már több mint egy ezresbe kerül a számla havidíja. Az átutalások minimum és maximum költségei is magasabbak lettek. Már a nem dombornyomott plasztikok is többe kerülnek a korábbinál, és az idegen ATM használata, és a fióki pénzfelvétel is drágult.
Az alacsonyabb havi díjaknál és egyéb kedvezményeknél szaporodnak azok a feltételek, amelyek már nem csak a beérkező jövedelmet írják elő, hanem nagyobb egyenleget vagy megtakarítási összeget is elvárnak. Nem elég tehát, ha magas a bér, az is fontos, hogy azt ne költse el maradéktalanul a család. A Magnetnél ugyanakkor a díjmentes számlavezetéshez az Ásznál elég napi 100 ezer, a Bajnoknál pedig 150 ezer forintos egyenleggel rendelkezni. A Citibank az új nulla forintos számlánál a díjmentességhez havi kétmillió forintnál nagyobb átlagegyenleget vár el. Érdemes kiemelni, hogy ezt a számlát alighanem az új ügyfelek becsalogatására szánják. Annak ugyanis, aki más Citi számláról akar erre váltani 20 ezer forintos egyszeri díjat kell fizetnie. Ezt annak is felszámítják, aki hat hónapon belül otthagyja a bankot.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt

Az 1 milliós támogatás újabb lökést adhat az alsó- és középkategóriás lakáspiacnak

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





