1,28 milliárdos beruházás kezdődött Szegeden
Megkezdődött a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara (SZTE TTIK) központjának, a Bolyai-épületnek a felújítása, az uniós támogatással megvalósuló beruházás a tervek szerint nyolc hónap alatt készül el.
Szabó Gábor rektor a fejlesztéssel kapcsolatos keddi tájékoztatón elmondta: az 1886-ban emelt, ma már műemlék épület állapota méltatlan volt az annak falai közt folyó tudományos munkához.
Az 1,28 milliárd forintból megújuló Bolyai-épületbe az akadémikus reményei szerint nemcsak az eddig ott működő dékáni hivatal, valamint a matematika, kémia, fizika és informatika tanszékek munkatársai és hallgatói térhetnek vissza a rekonstrukció után, hanem a kar által tervezett idegen nyelvű képzésekre érkező külföldi diákok közül is sokan tanulnak majd itt.
Peresztegi Imre, a kivitelező ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója közölte, a beruházás során a több mint 7 ezer négyzetméter alapterületű épületet a pincétől a padlásig felújítják. Új épületgépészeti és elektromos hálózat készül, kicserélik a tetőszerkezetet, a homlokzati nyílászárókat, a tantermek szellőzését hővisszanyerő rendszer biztosítja majd, s ahol lehet, energiatakarékos LED-világítást alkalmaznak.
NyolcAz épületrekonstrukció az SZTE által elnyert 2,2 milliárd forintos uniós pályázat részeként valósul meg, annak költségeiből mintegy 400 millió forintot fedez saját forrásaiból a felsőoktatási intézmény. Az egyetem a projekt részeként 800 millió forintból az orvos- és fogorvos-tudományi, gyógyszerészeti és biológiai képzés infrastruktúrájának javítása érdekében vásárol kutatási és oktatási eszközöket.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

Milliós sarc, középfokú végzettség és nyelvtudás? – Navracsics belengette: vizsgálják a botrányos betelepülési szabályokat!

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Kft. kivitelezésében újul meg Fonyód ikonikus kikötője

ÚJPESTEN CSAKNEM KÉTSZERESÉRE UGROTT AZ INGATLANKERESLET

Ismét nagyszerű, kedvező árú ingatlanokat hozunk a Balatononról és szerte az országból!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
