Megkezdte az Opel a gyárbővítést
Elkezdődtek a bővítési munkálatok az Opel szentgotthárdi Flex motorgyárában kedden – tájékoztatta a cég az MTI-t.
Az 500 millió eurós beruházással épült Flex motorgyárban az év elején kezdődött el a rendes üzem, majd február 12-én Joachim Koschnicke, az Opel alelnöke Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen további, 130 millió eurós kapacitásbővítést jelentett be. A vállalat vezetése azért döntött a bővítés mellett, mert a jövőre induló kiskategóriás, azaz 1,4 literesnél nem nagyobb motorok esetében különösen nagy keresletre számít.
A bővítési munkálatok során az eredetivel szerkezetileg teljesen megegyező, új csarnokkal a Flex gyár területe 1600 négyzetméterrel növekszik. Április első felében a munkálatok előkészítő fázisa zajlik, majd az acélszerkezet szerelése és a falburkolás következik. Az ütemtervek szerint a csarnok június végére lesz szerkezetkész, és szeptember végére fogadhatja a berendezéseket. A bővítési projekt keretében 149 új berendezés és gép érkezik a Flex gyárba. A tervek szerint a munkálatok 2014 elején fejeződnek be, és a jövő év áprilisában indulhat a próbagyártás az új sorokon.
Az Opel új motorgenerációjának több típusa készül a tavaly szeptemberben átadott Flex gyárban, a rugalmas technológiának köszönhetően ugyanazokon a gyártósorokon. Az idén februárban elindult a középkategóriás 1,6 literes benzines motor sorozatgyártása, ezt hamarosan követi az 1,6 literes dízelmotoré, jövőre pedig kezdődik a kiskategóriás, 1,4 literesnél nem nagyobb benzinmotoroké.
A legújabb bővítéssel együtt az Opel szentgotthárdi összberuházása eléri az 1,4 milliárd eurót. Az új Flex motorgyár teljes kapacitása megközelítőleg évi 600 ezer darab lesz, és a teljes felfutás végére a munkatársak létszáma megközelíti az 1500-at.

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Budapesti panorámás luxuslakás eladó a Várnegyednél – terasszal, modern felszereltséggel

ŐSZTŐL ÚJABB PANELBOOM VÁRHATÓ

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak? Milyen változást hoz az Otthon Start az ingatlanpiacon?

Hihetetlen árcsökkenés: szuper kedvezményes családi házakat mutatunk!
Dizájn

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
