Tényleg segítik a bankok a bedőlt hiteleseket?
A bedőlt adósok közül többen fordulnak a Nemzeti Eszközkezelőhoz egy két hete érvénybe lépett jogszabálymódosítás után, de a banki közreműködés gyakran sok kívánni valót hagy maga után. Pedig az ingatlanhitelt kezelő bankon sok múlik. A kérdésben körbenézett az azenpenzem.hu.
Sajnos még nincs nyomtatványunk – mondta az Erste Bank az egyik adósának, aki azután érdeklődött, hogyan ajánlhatná fel otthonát a Nemzeti Eszközkezelőnek. Így hiába felel mega május 17-étől enyhült feltételeknek, egyelőre, de nem a saját hibájából tehetetlen a bedőlt hitelének rendezésében – írja a pénzügyi portál.
A jogszabálymódosítástól azt várják aszalemberek, hogy a NET-programba jelentkezők száma jelentősen megugorhat. Ezt támasztják alá az eszközkezelő adatai is; míg április elején a napi 50-70 érdeklődő telefonhívás volt a jellemző, mára ez 100 hívás fölé emelkedett.
A program iránti érdeklődés a keleti országrészből a nagyobb. “A betelefonálók sok esetben a helyi polgármesteri hivatal szociális osztályának, a helyi családsegítő központnak vagy valamelyik hozzátartozónak a javaslatára veszik fel a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-vel a kapcsolatot2 – mondta az azenpenzem.hu-nak Ternyák Edit szóvivő. Aki be szeretne kerülni, annak a hitelt nyújtó pénzügyi intézménynél kell érdeklődnie, mert az ügyintézés menetében nincs változás.
A cikket éa NET-programot a kattintható fentó fenti linkeken találja!

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezeket a családi házakat még meg lehet venni Otthon Starttal: balatoni otthontól a panorámás hegyvidéki házig mutatunk példákat

Váratlanul lezárták Budapest egyik legismertebb kilátóját: komolyabb lehet a baj, mint elsőre hitték

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

Új trend hódít Amerikában: a gazdag szülők már házat vesznek a gyerekeknek, de komoly feltételeket szabnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





