Hidat adtak át
Átadták a marcaltői Rába-hidat és a hozzá kapcsolódó felújított utakat, a beruházás, a szanyi ártéri híd felújításával együtt 2,3 milliárd forintba került – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-t..
Pécsi Norbert közlése szerint az országban az idén az első teljes körű mellékút-felújítási projekt a 8408-as jelű Pápa-Szilsárkány összekötő úton fejeződött be az Új Széchenyi Terv keretein belül: az összesen 3,2 kilométernyi utat magába foglaló rekonstrukció a veszprémi megyehatártól indult, s egy 140 méteres szakaszon Szany belterületét is érintette.
A 805 millió forintért teljesen megújult a szanyi Rába ártéri híd. A projekt szorosan kapcsolódik a Pápa-Szilsárkány összekötő 8,8 kilométeres Veszprém megyei szakaszának felújításához, ahol a munkálatok 2012 végén fejeződtek be, összesen 878 millió forintból.
A fejlesztés eredményeként a híd teherbírása 40 tonnára nőtt, így megszűnt a hosszú évek óta fennálló 20 tonnás súlykorlátozás. A felújítási munkák során a kivitelező új dilatációs szerkezeteket, a hídon és a híd környezetében új útburkolatot épített, az acélfelületek korrózió elleni védő bevonatot, a hídszerkezetek pedig új szigetelő réteget kaptak.
A 120 méter hosszú és kilenc méter széles marcaltői híd felújításának összege 636 millió forint, amelyet teljes egészében a magyar költségvetés finanszírozott – összegezte Pécsi Norbert.

Most éri meg igazán új építésű lakást venni! – Akció
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!

Félmilliárdos számlát kaphat Szombathely az azbeszt miatt – olyan feltételt szabtak, amit szinte lehetetlen teljesíteni

Közel 5000 budapesti Airbnb-hirdetés lehet szabálytalan – milliárdokat bukhatnak az önkormányzatok

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





