Csökkent a lakásbiztosítások száma
Az elmúlt két évben 66 ezerrel, 3 millió 12 ezerre csökkent a lakásbiztosítások száma, a díjbevétel viszont 101 milliárd forint körül stagnált – mondta Gorda Zsolt, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) lakásbiztosítási bizottságának elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Az éves átlagdíj reálértéken nem változott az utóbbi években, tavaly 29 ezer forint volt. A dunai árvízzel kapcsolatos kárbejelentések még nem érkeztek a biztosítókhoz, azok a hét közepétől várhatók. Akkortól 24 órás ügyfélszolgálattal, online és helyszíni kárbejelentési ügyintézéssel állnak az ügyfeleik rendelkezésére a biztosítók – tette hozzá az elnök.
Jelenleg 16 biztosító kínál 38 féle lakásbiztosítást. A korábban kötött biztosításokkal együtt 85 féle lakásbiztosítás van piacon. Gorda Zsolt beszámolt arról is, hogy tavasz óta kész a lakásbiztosítási standard termékvázlat. A jövőbeni ilyen biztosítások egyes elemeinek meg kell felelniük a termékvázlat pontjainak. Ez a megoldás segíti a lakásbiztosítások összehasonlítását is.
Szintén a fogyasztók védelmét szolgálja a lakásbiztosítási útmutató. A MABISZ honlapján elérhető dokumentum a fontosabb fogalmakat és tudnivalókat tartalmazza.

Most éri meg igazán új építésű lakást venni! – Akció
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!

Félmilliárdos számlát kaphat Szombathely az azbeszt miatt – olyan feltételt szabtak, amit szinte lehetetlen teljesíteni

Közel 5000 budapesti Airbnb-hirdetés lehet szabálytalan – milliárdokat bukhatnak az önkormányzatok

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





