Kész a Várkert Bazár mélygarázsának cölöpözése
Elkészült a Várkert Bazárhoz kapcsolódó mélygarázs cölöpözése, a kivitelező jelenleg a cölöpök horgonyozását és munkagödörben lévő kőzet bontását, elszállítását végzi – tájékoztatta az I. kerületi önkormányzat szerdán.
A közlemény szerint a mintegy 190 darab, egyenként 80 centiméter átmérőjű cölöpöt 10-20 méteres mélységbe fúrták be, ezzel a mélyépítés egyik legnehezebb fázisán jutottak túl a szakemberek.
A cölöpözés után a kivitelező Swietelsky – WHB konzorcium megkezdte a cölöpök horgonyzását és a cölöpsort összekötő fejgerendák megépítését, és várhatóan a következő hónapban elkezdik az alapozási sík kialakítását, majd az alaplemez betonacél szerelését. A beruházás része a Budai Vár és környéke közlekedésfejlesztési projektnek.
A közlemény felidézte, hogy a kormány az Új Széchenyi Terv részeként vállalta a Budai Vár értékéhez méltó felújítását és fejlesztését, a Várkert Bazár épületegyüttese és környezete rendbe tételét. A vonatkozó kormányhatározat szerint a Világörökség részeként védett műemlék rekonstrukciója – uniós finanszírozási források felhasználásával – 2014. március 30-ig valósul meg.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a közlekedési beruházások első üteme a Várkert Bazárhoz kapcsolódik: az Északi Pavilonban fogadóteret, lifteket alakítanak ki, a Déli Cortinafalnál, a Vízhordó lépcső mellett pedig egy mozgólépcsőt, amely a várteraszra szállítja a látogatókat. Innen liftekkel lehet majd továbbmenni a Palota területére. A projekt része a mélygarázs kialakítása is, amely a Várkert Bazár megközelítését és a Budai Várba irányuló autóforgalom csökkentését segíti elő – olvasható a közleményben.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés – Mit üzen 2026-ra a közel 2000 milliárdos volumen?

Hihetetlen áresés – ezeket az ingatlanokat most mind kedvezményes áron vásárolhatod meg

Egy lakás, túl sok ember – megdöbbentő adat derült ki Európáról, és Magyarország sem a legjobb a helyzet
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





