Tranzakciós adó: lehetnek kivételezett ügyfelek
A módosabbaktól még a duplájára emelt tranzakciós illetéket is átvállalják egyes bankok – írja a Népszava.
A bankok sorra jelentik be, hogy az augusztus 1-jétől érvényes pénzügyi tranzakciós illetéket áthárítják ügyfeleikre. Nemcsak egyes bankszámláknál, az elektronikus utalásoknál és a készpénzfelvételnél, hanem a bankkártyahasználatnál is felszámítják majd a megemelt mértékű illetéket. Az úgynevezett prémium ügyfelek azonban megúszhatják a sarcot, mert őket a pénzintézetek mindenáron meg kívánják tartani – olvasható a lap szombati számában.
Egy átlagos ügyfél számára évente mintegy 3300 forintos terhet jelent majd a bankok által áthárított tranzakciós adó. Nagy különbségek is adódhatnak aszerint, hogy kinek milyenek a bankolási szokásai, milyen típusú bankszámlával rendelkezik, hányszor és mennyi pénzt utal át rendszeresen, illetve mennyi készpénzre van szüksége – mondta a lapnak Gergely Péter, a Bankráció internetes portál szakértője.
A szakember szerint az a tapasztalat, hogy a pénzintézetek a legjobb ügyfelekkel kivételezett módon bánnak, hogy megtartsák őket. Akad olyan bank, amelyik megelégszik azzal, ha az ügyfél számláján legalább 150 ezer forint “parkol”, és emellett minimum havi 280 ezer forintot utal el róla, de akad olyan is, amely kétmillió forintos megtakarításhoz ragaszkodik a tranzakció-mentesség érdekében. Az ingyenes számlavezetési csomagot azonban kevés bank meri “bevállalni”.

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Megfordult a kelet–nyugat rangsor: egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





